
„Zöld” sajtóreggelit követően ismertették a tizenegynapos fesztivál részleteit. A programok döntő többsége ingyenes, azonban még így is tud kedvezményt nyújtani a fesztivál. A fesztivál programfüzetében bónusz-szelvények találhatók, ezek felhasználásával a fesztivál ideje alatt (illetve a szelvényen megadott napokon) kedvezményesen látogatható a karsztvidék számos barlangja, sok vezetett felszíni túra és faluséta, illetve számos jelentős kiállítóhely, múzeum. A fesztivál gömörszőlősi rendezvényei jövő hét szerdán reggel 10 órától lesznek, ahol a projekttájékoztatót Gyulai Iván, az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója tartja majd. Ezután a térségfejlesztési tevékenység Gömör–Torna vidékén témakörében Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója tart előadást.

A projekt fő helyszíne Gömörszőlős, apró falu a dél-gömöri térségben, az Észak – Magyarországi régióban, azonban összesen 17 településen zajlanak a programok. A projekt által közvetlenül érintett lakosság a kazincbarcikai, ózdi és az edelényi hátrányos helyzetű kistérségekhez tartoznak. Az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány 1992-ben jött létre. Célja a fenntartható fejlődés ismereteinek terjesztése és az elvek átültetése a gyakorlatba. Az ismeretterjesztés és szemléletformálás, valamint a gyakorlati megvalósítás érdekében 1993-ban indult el a „Gömörszőlős, egy fenntartható falu” program. Célja a fenntarthatóság gyakorlati megvalósíthatóságának modellezése, fejlődési minta létrehozása hátrányos helyzetű térségek, és társadalmi csoportok számára.
Az Új Magyarország vidékfejlesztési Stratégia részeként, úgynevezett KEOP (Környezet és Energia Operatív program) keretében valósul meg a „Fenntartható életmódot népszerűsítő non-profit információs központ Gömörben” című pályázat, melynek részét képezi a Gömör-Tornai Fesztivál. A projekt célja a fenntartható életmód és viselkedési minták elterjesztéséhez szükséges feltételek fejlesztése: az oktatási infrastruktúra fejlesztése; meglévő épületek felújítása környezetbarát módon Gömörszőlősön; az oktatási programkínálat fejlesztése; fenntartható erőforrás használat technikák fejlesztése, bemutatása és terjesztése; a fenntartható életmód ismereteinek szemléletének széleskörű társadalmi terjesztése. A pályázatnak köszönhetően a meglévő oktató és demonstrációs központ felújítására kerül sor, valamint főzőkonyha kialakítása a meglévő személyzeti konyhából. Ezen kívül a meglévő esővíz-hasznosító rendszer felújítása és bekötése a toalettekbe, új információs és bemutató terem kialakítása, bútorozása. A melegvíz ellátását a 30db. vákuumcsöves napkollektor biztosítja majd, szükség esetén a „tömegkályha” hőjét is felhasználva, amit egy tartály biztosít.
Az Ökológiai Intézet az elmúlt években több, Dél-Gömör, Galyaság és a Dél-Torna vidékére kiterjedő vidékfejlesztési kezdeményezés és program gazdája volt, aminek eredményeként sikerült nagyobb időbeli léptékű folyamatokat elindítani, melyek célja a kultúrtörténeti emlékek és hagyományos helyi tudásbázis fenntartása és működtetése, a lakosság jövedelemszerző képességének megőrzése és fejlesztése, az évszázadok folyamán kialakult természet- társadalom-gazdaság harmónia megismerése és továbbvitele. - Egyfajta vándortábor a Gömör-Tornai Fesztivál, abban az értelemben, hogy több, mint 7 településen zajlanak a kulturális- gasztronómiai-környezetvédelmi programok. A Gömöri régió településeinek nagyrésze átnyúlik Szlovákiába, ezért lesznek rendezvényeink, melyeket a határon túl tartunk meg majd. Az eltelt 16 évben Gömörszőlős mind idehaza, mind nemzetközileg ismertté vált a program következményeként, évente két-három ezer látogató ismerhette meg a projektet, és szerzett elméleti és gyakorlati ismereteket a fenntartható fejlődésről – nyilatkozta Várnagy Dávid projektkoordinátor.
X. Gömör-Tornai Fesztivál 2010.július 22. -augusztus 1.
Helyszínek: Betliar/Betlér (SK), Gemerská Hórka/Gömörhorka (SK), Krásnohorská Dlhá Lúka (SK), Krásnohorske Podhradie (SK), Roznava (SK), Turna nad Bodvou (SK), Zádiel (SK), Aggtelek, Égerszög, Gömörszőlős, Hídvégardó, Jósvafő, Szinpetri, Szögliget, Szuhafő, Tornabarakony, Trizs
részletes programlista: http://gomortornaifesztival.hu/index.php?option=com_eventlist&view=eventlist&Itemid=71&lang=hu