Ugrás a tartalomra

Válság van Ganxstáéknál is

Létrehozva
Celebek körében ritka, hogy anyagi megfontolásból valamilyen nagyértékű ingóságot kell eladnia, most az egyik magyar hírességnél mégis sor kerül erre. Ganxsta Zolee-nak meg kell válnia nyereményautójától, az 1972-es Ford Mustangtól, amelyet tavaly feleségével együtt, a TV2 Mr. és Mrs. fődíjaként nyerte meg.
A világgazdasági és hazai válság könyörtelenül elérte a sztárvilágot is. Már náluk sem a luxusról és a dorbézolásról szólnak a mindennapok, sőt, némelyikük már napról napra él. Például Ganxstáék kék Mustangja idén még szinte ki sem gurult a garázsból. Zolee azt ígérte, hogy ha ők nyerik meg a vetélkedőt, akkor végig fog hajtani a városon és közben úgy integet majd az embereknek, mint az amerikai elnökök. Ígéretét betartotta és egy egész nyarat végigkabriózott az álomautóval. Azonban már tavaly rá kellett jönnie, hogy nem túl gazdaságos a dögös járgány: az autó átlagosan 25-30 liter benzint hörpintett fel.
ganxstaaa.jpg
- Oldtimer vizsgát kellene letenni, ha ez lejár, ehhez pedig felújítás kell, amihez csak az alkatrészek több millió forintba kerülnek. Maga a vizsga is több százezres tétel. Egyszerűen nincs pénzem az autóra, a házam elvisz mindent. Pedig nagyon megszerettem, sokkal jobban tetszenek a régi kocsik, mint az újak. Most egy lepukkant Skoda Octaviával járok, az legalább keveset fogyaszt – panaszkodott a mocskos szövegeiről ismert rapper.
Ahogy mindenkinek, úgy a Ganxsta hiteleinek törlesztői is megugrottak. Zolee nem titkolja, hogy anyagi gondokkal küzd, de mindent megtesz annak érdekébe, hogy szerettei méltó körülmények között élhessenek. Bár továbbra is koncertezik együttesével, a Kartellel, koránt sem annyit, mint pályája csúcsán.