Ugrás a tartalomra

Áthelyezték a Közbiztonsági Pontot

Létrehozva
Áthelyezték Miskolcon, a Búza téri Közbiztonsági Pontot, a piac melletti gépkocsi parkoló területére, hogy megakadályozzák az illegális árusításokat. Veres László városházi szóvivő tájékoztatása szerint a Miskolc Piac Zrt., a Vásárcsarnok területén biztosítani tudja az asztalokat, őstermelőknek és kistermelőknek egyaránt. Itt szabályozott, törvényes körülmények között értékesíthetik termékeiket. Ennek betartatása érdekében, a területen folyamatos ellenőrzéseket végez majd a Közterület-Felügyelet.
- A Miskolci Piac Zrt. - a piactér területén dolgozó kereskedők, őstermelők, kistermelők elégedetlensége miatt - azzal a kéréssel kereste meg Káli Sándor polgármestert, hogy segítsen felszámolni a Búza téri piac és a Kertész Áruház közötti területen folyó illegális árusításokat - részletezte Veres László. - A polgármester a Közterület-Felügyelet vezetőjétől kért tájékoztatást az ügyben. Papp Tamás arról számolt be, hogy a Közterület Felügyelet - együttműködve a rendőrséggel - az elmúlt időszakban több alkalommal kérte az árusokat: fejezzék be jogellenes tevékenységüket, és termékeiket a piacon belül, szabályos körülmények között értékesítsék.

kozbipo1.jpg
 
Több esetben kellett az illegális tevékenységet a jogszabályi kereteken belül szankcionálni, emellett olyan jelzéseket is kapott a Közterület-Felügyelet, hogy több bűncselekmény történt a szóban forgó területen, elsősorban az idős emberek kárára. - Sajnos tehát, a jó szándékú kérés, figyelmeztetés, eseti szankcionálás nem vezetett eredményre az illegális árusítást folytatók körében - mondta el a szóviviő.

kozbipo2.jpg

Káli Sándor ezek után döntött úgy - a jogszabályokat betartó többségi kereskedők érdekében - hogy a Búza téri piac melletti gépkocsi parkoló területére helyezzék át az úgynevezett Közbiztonsági Pontot. Emellett, a fenti tevékenységek megakadályozása érdekében, a területen állandó közterületi felügyeleti ellenőrzéseket tartanak.