Ugrás a tartalomra

DVTK: 5-2 lett a két” ifi” vége

Létrehozva
Ismét összecsapott egy hét elteltével edzőmeccs keretében a sok fiatalból álló felnőtt keret és az U19-esek csapata. Utóbbiak nézve most jóval hízelgőbb eredmény született.
Második hete zajlik a DVTK felkészülése a másodosztályú bajnokságra, ennek ellenére fix vagy akár csak formálódó csapatról nem lehet beszélni, és egyelőre komoly edzőmeccseket sem érdemes szervezni. A felkészülést jelenleg vezetőedzőként irányító Benczés Miklós a csapat körül kialakult helyzetről úgy nyilatkozott, hogy mindeki egyre feszültebb, és nem túl derűlátóan néznek a jövő hétre. "Ami a háttérben folyik, csak remélni tudjuk, hogy folyik, de mi ezt nem érezzük. Se fizetést nem kapunk, se hozzánk nem szólnak, se a megfelelő körülményeket nem biztosítják... Más ilyenkor edzőtáborban van. Ettől függetlenül hétfőn folytatjuk."
Éles játékra azonban mindenképp szüksége van a diósgyőri labdarúgóknak, így az amúgy is erős összefüggéseket, sőt, személyi átfedéseket mutató két „legnagyobb" csapat, az NB II-es felnőtteké és az NB III gerincét adó ifiké futballozik egymással, immár második alkalommal. Az egy héttel korábbi meccsen még 15-1 volt a találatok aránya, most pénteken délelőtt viszont kiegyenlítettebb lett a vége: 5–2.
A nagyoknál az előző napokban tréningeken látott gárdából csak Gohér és Faggyas hiányzott, előbbi Kresz-vizsga, utóbbi pedig sérülés miatt, melyből lábadozik.. A 19 évesek kerete egy hét alatt jelentősebben átalakult György Gábor elmondása szerint.