Ugrás a tartalomra

Gárdisták demonstrálnak a Békési Rendőr-főkapitányság előtt.

Létrehozva
Mintegy száz gárdista demonstrál a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság előtt. Előzőleg, allampolgári bejelentés alapján robbanószerkezetet találtak annak a tanyának a közelében, ahol a Magyar Nemzeti Gárda sportnapot akart tartani. A rendőrség kiürítette a tanyát - közben előállítottak egy gárdistát, aki nem akarta elhagyni a helyszínt - az ő szabadon bocsátást követelik társai.
Első ránézésre aknagránátnak tűntek azok a szerkezetek, amelyket egy Békéscsaba külterületén lévő tanya közelében találtak a rendőrök szombaton reggel. A tanyában, magánterületen sportnapot akart tartani a Magyar Nemzeti Gárda Békés megyei szervezete. A rendőrség állampolgári bejelentésre érkezett a helyszínre.

Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy ismeretlen férfi hívta fel reggel háromnegyed hét körül a békéscsabai rendőrség ügyeletét, és közölte, hogy a szóban forgó tanyán robbanóanyag lehet.
Ezt követően rendőrjárőr érkezett a helyszínre, és közölte a sportnap szervezőjével, hogy a bejelentés miatt átvizsgálják az épületet, ezért el kell hagyniuk a helyszínt. A sportnap szervezője együttműködött a rendőrökkel, egy gárdista azonban nem akarta elhagyni a helyszínt.