Ugrás a tartalomra

Kevesebb turista jön

Létrehozva
Az európaiak 40 százaléka idén nem tervez nyaralást: a kelet-európai lakosság 61 százaléka, a nyugat-európaiaknak 37 százaléka marad otthon. Portálunk utánajárt, Miskolcon milyen tendencia uralkodik, csökkent-e a megyeszékhelyre látogatók száma a válság, illetve a belvárosban zajló munkálatok hatására.
- Mi programcsomagokban kínáljuk a Miskolcot és a környező településeket, tájegységeket, látványosságokat – sajnos, igen csekély érdeklődés mellett - mondta el Bárdos István, a Szerviz Iroda Utazásszervező Kft. ügyvezetője, aki szerint általában szállodákban, hotelekben foglalnak szobát az ide látogató turisták, de legtöbbször ők is az interneten. Bárdos István úgy vélekedett, a Dunántúlon nem ismerik az itteni lehetőségeket, rendezvényeket, melyek nagyobb reklámot igényelnének. - Ha meghirdetjük például az Operafesztivált, vagy a Kocsonyafesztivált, arra eljönnek, de főleg Kelet-Magyarországról – tette hozzá a Szerviz Iroda ügyvezetője, aki szerint a legkeresettebb Miskolc-közeli „csomagok” a Bükki gyógynövény túrák, melyeket havonta többször szerveznek meg, és mindig maximális létszámmal indulnak. - A legfontosabb a jó szervezés – zárta szavait Bárdos István.

tapolcasetalok2.jpg

Omász Katalin, az Exclusive Tours értékesítési igazgatója úgy nyilatkozott, ők összességében nem érzékelték, hogy csökkent volna az utazási kedv – szerintük inkább átalakult. – Az emberek most főként belföldi üdüléseket terveznek, ennek egyik oka lehet, hogy idén kimagaslóan nagy összegű üdülési csekket vásároltak a munkáltatók. Az utazni vágyók úgy gondolják, olcsóbb belföldön, akik pedig mégis külföldi nyaralásra vállalkoznak, azok az utolsó pillanatig kivárnak. Nagyon kedveltek last minute utak: ezek előnye a kedvező ár, hátrányuk, hogy az ügyfél nem mindig azt a szállást kapja, amelyet megálmodott – magyarázta Omász Katalin.

Megkerestük a polgármesteri hivatal Kulturális és Vendégforgalmi Osztályát is, milyen tapasztalataik vannak Miskolc turistaforgalmának alakulásáról. Ádám Ibolya osztályvezető elmondta: a statisztikai adatok egyértelműen azt mutatják, hogy csökkent a városunkba látogató, külföldi turisták száma. Ugyanakkor viszont az is tapasztalható, hogy több belföldi vendég jön Miskolcra.

opfeszt2010_nyito3.jpg

A vendégforgalmi osztály adatai szerint, az első negyedévben nőtt a vendégszám a városban (16740) a 2009-es évhez viszonyítva (14786), ugyanakkor a vendégéjszakák száma csökkent. Leginkább észak- és dél-alföldi lakosok látogatnak „a nyitott kapuk városába”, a budapesti turisták száma visszaesett, mind a tartózkodási időben, mind létszámban. Ennek, a szerényebb jövedelem mellett, a kevesebb szabadidő is oka lehet. A külföldiek közül a szlovákok járnak át legtöbben – náluk még mindig a vásárlási szándék a legjellemzőbb látogatási ok. A németek mellett még a szláv nyelvterületről érkezők (lengyel, orosz, észt, ukrán) kedvelt célpontja Miskolc, de érdemes megemlíteni azt a nagyszámú átutazót is, akik érintőlegesen töltenek el pár órát, vagy napot Borsodban, aztán más közeli látványosságokat keresnek fel - így például Tokajt, vagy Egert.

És hogy mi a vonzó Miskolcban? A más országból érkezők egyik legkedveltebb helye a miskolctapolcai barlangfürdő, de a természeti látnivalók és a kulturális rendezvények miatt is sokan keresik fel a települést. Ez utóbbinak a látogatószáma – legyen szó a Kocsonyafesztiválról, vagy a „Bartók+…” eseményekről – évről évre növekszik – a rendezvények kohéziós erővel is bírnak, hiszen ezekre a programokra a más városban, messzebb élő miskolci patrióták is rendre hazalátogatnak.
Soós P.