A tárlaton többek között Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben készült fazekasmunkák, szőttesek, fonott tárgyak, játékok, hímzések, kalapok, kékfestők sorakoznak, de láthatnak a vendégek eredeti késeket, gyöngyöket, hagyományos mézeskalácsokat, kovácsoltvas alkotásokat is. – A különlegességeket a kiállítás kurátora Koncz Károly György ajánlja a látogatók figyelmébe, akinek elmondása szerint több mint hetven népi iparművész, mesterember munkája, alkotása tekinhető most meg, az intézményben. A népművészeti kiállítást augusztus végéig láthatják az érdeklődők a Diósgyőri Alkotóházban, hétfő és szerda kivételével naponta 12 és 18 óra között. Előzetes egyeztetéssel más időpontokban is.
Népművészeti alkotótáborba is várják az érdeklődőket július 26-a és 30-a között, a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban. A tábor résztvevői népi iparművészek foglalkozásain sajátíthatják el a régi mesterségek fogásait. Dr. Gyulai Éva történész étkezési kultúránk történetéről, Fábián József a diósgyőri utcanevekről, Viszóczki Ilona etnográfus a háztartási textilekről tart előadást. Hétfőn irodalmi fonót rendeznek nyelvi játékok felidézésével, csütörtökön pedig népzenei estet. A műemléképületben emellett egy időszaki kiállítás remekművei is inspirálhatják az alkotó táborozókat.