Ugrás a tartalomra

Éjszakai fürdőzés a Barlangfürdőben

Létrehozva
Péntektől újra beindították az éjszakai fürdőzést Tapolcán a Barlangfürdőben. Öt pénteken át este nyolc órától éjfélig, festői környezetben szórakozhatnak a látogatók, akiknek – mint elmondták – különleges élményt nyújt a fürdőzésnek e hangulatos formája.
A kánikulának köszönhetően napközben sem voltak kevesen a Barlangfürdőben, de az éjszakai fürdőzés lehetősége is nagyon sokakat vonzott. Már este nyolc óra előtt hosszú sor állt a pénztár előtt, hiszen többen ki akarták próbálni az éjszakai fürdőzést, amelyet csak időszakosan hirdet meg a fürdő. 

A miskolciak mellett az ország legtávolabbi pontjairól is jöttek a látogatók. A több napja itt pihenők is szívesen választották az esti különleges programot, amely különlegességnek számít az ország más tájain élők számára is.

Az éjszakai fürdőzés hagyománynak számít a miskolctapolcai fürdőkomplexumban, ahol már több éve megrendezik ezt a turisztikai attrakciót. Idén nyáron még négy héten át péntekenként várják azokat, akik kíváncsiak arra, milyen éjszaka a Barlangfürdő.