Az esőzés okozta károk miatt – melyek mértéke még nem ismert – továbbra is a Papírgyári megállóból indulnak a szerelvények, és mintegy fél órás út után érkeznek meg az utasok a Fazola-kohóhoz.
Az idén jubiláló Északerdő Zrt.-nek nem kezdődött jól ez az esztendő, a fennállásának 90. évfordulóját ünneplő társaság járatai negyedéven keresztül nem közlekedtek. A tavaszi felhőszakadás pedig még nagyobb károkat okozott a cégnek: az anyagi veszteség mellett jelentős bevételkiesést okozott az is, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 60 ezerről 15 ezerre csökkent az utasok száma.
A pálya helyreállításának végeztével jövő hét végétől már nemcsak a Fazola-kohóig, hanem eredeti végállomásáig, Garadnáig közlekednek majd a szerelvények. Mindeközben jól haladnak a felújítási munkálatokkal a garadnai és a lillafüredi állomáson is. Az Északerdő Zrt. ugyanis 206 millió forintot nyert egy európai uniós pályázaton, melynek részeként októberig megújul a garadnai állomás, ahol ökoturisztikai központot és fedett utasvárót alakítanak ki. Hasonló tervek előtt áll a lillafüredi létesítmény is, mely helyet ad majd a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának is. A társaság büszkesége, hogy a tervek szerint egy, hazánkban is egyedülálló hibridmozdony közlekedik majd a kisvasút vonalán.
Miskolc Televízió