Ugrás a tartalomra

Németország: 19 halott a Love Parade-en

Létrehozva
Gyász és megdöbbenés uralta vasárnap Németországot, egy nappal azután, hogy Duisburgban a világ legnagyobb technozenei fesztiválja valóságos horrorrendezvénnyé vált. A vasárnap délelőtti mérleg: 19 halott és több mint 340 sebesült, közülük többnek az állapota válságos.
loveparade_2009.jpg
   A fotó a Love Parade 2009-en készült

Az immár hagyományos Love Parade rendezvényen - amelyen mintegy 1,5 millióan vettek részt - szombat késő délután hatalmas pánik tört ki, és az emberek szó szerint agyontaposták egymást. Az első vizsgálatok szerint a szervezők és a rendőrök súlyos mulasztásokat követtek el.

loveparade_2010.jpg
  Love Parade 2010 - káosz és pánik uralta a tömeget.

A kétnaposra tervezett fesztivált első ízben tartották a Ruhr-vidéki városban, és a helyszín egy korábbi teherpályaudvar közelében volt. A terület azonban már eleve túl kicsi volt a rendkívül nagyszámú technozene-rajongó befogadására, a helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy a helyszínre csak egy 300 méter hosszú és meglehetősen szűk alagúton át lehetett bejutni.
A Love Parade fesztiválokat csaknem 20 éven keresztül Berlinben tartották, a rendezvény csak 2007-ben költözött át a Ruhr-vidékre. 2007-ben Essen városa volt a rendező, 2008-ban pedig Dortmund, 2009-ben viszont Bochum a rendezést lemondta. A hatóságok ugyanis úgy értékelték, hogy a város nem rendelkezik elég nagy területtel a várhatóan több mint 1 millió zenerajongó befogadására.
A szombaton Duisburgban történtek sokak szerint – legalábbis rövid távon – a Love Parade-rendezvények jövőjét kérdőjelezik meg.

Búzafalvi T.