Kiss Pál Tamást július elején láthatta a hazai közönség, amikor a Hungaroringen versenyzett: a Formula Renault 2.0 Európa-kupa két versenyéből az elsőn kiesett, a másodikon a huszonhetedik helyről indulva – 17 előzést bemutatva – a tizedik helyen ért célba. A magyar szurkolótábor egyből a szívébe zárta a 19 éves autóversenyzőt.
- Kiss Pál Tamás: A verseny hétvégéje alatt 130.000 ember volt kint a Hungaroringen. Fantasztikus érzés volt!
- Érzed vezetés közben, hogy mennyien biztatnak?

- Futam közben nem hallok semmit, csak a versenyzésre tudok koncentrálni. Előtte és utána érzékelem a tömeget.
- Mennyire lettél népszerű, mióta jönnek a sikerek? Megismernek az utcán? Vannak rajongóid?
- Megugrott a honlap nézettsége, egyre többen kísérik figyelemmel rendszeresen a pályafutásomat. Stabilan 2-3000 látogatója van a hivatalos oldalamnak (kisspaltamas.com).
- Hogyan csöppentél bele a motorsport világába?
- Mint a legtöbb autóversenyző esetében, nekem is a gokarttal indult minden. Édesapám 6-7 éves koromban vitt le először megnézni, hogyan is működik az autóversenyzés. Egy-másfél év múlva indultam el én is a Magyar Junior gokart bajnokságban. 1999 és 2007 között háromszor lettem magyar bajnok, 2004-ben és 2005-ben a juniorok, 2007-ben a felnőttek közt, ahova az előző évben kerültem fel. Junior bajnoki éveimben az év gokartozójának is megválasztottak. 2007-ben a Világdöntőn, ahol minden ország bajnoka vívta meg a harcot a világbajnoki serlegért, az előkelő 7. helyezést sikerült megszereznem a 74 pilótát számláló mezőnyben. Ebben az évben több európai futamon is döntős voltam, szerepeltem német, cseh, szlovák bajnokságban.
- Édesapád mennyire befolyásolt a sportágválasztásban?
- Ami biztos, hogy ő adta a kezdeti lökést. Futballistának akart „kiképezni”, ám az nem ment annyira. A gokart annál inkább, 12-13 éves koromra pedig már annyira megtetszett az autózás, hogy onnantól kezdve én akartam mindenáron versenyző lenni. 2007-ben ültem először formula autóban, ott dőlt el végleg, hogy erre teszem fel az életem.
- Volt a pályádban törés, vagy mindig felfelé ívelt a karriered?
- Az első formula autós év a Svájci Formula Renault 2.0 bajnokságban egy kicsit tévút volt. Az idény első fele a saját csapat kiépítésével telt. Az autó késői érkezése miatt kissé elcsúszott a szezonkezdet. Összesen 4 Svájci formula Renault 2.0 verseny teljesítése és 2 Magyar Formula Renault 2.0 bajnoki futam szerepelt a naptárban.

- Aztán jött a 2009-es év…
- Akkor kerültem Angliába, Silverstone-ba. Nehéz volt, új ország, idegen környezet – mindössze 17 évesen. Magántanuló lettem, és sok ismeretlen dolgot kellett elsajátítanom, nyelvismeretem sem volt. A legfontosabb a nyelv volt, a sporthoz szükséges szakkifejezésekkel együtt. De ma már szerencsére nincsenek ilyen problémáim.
- Idén érettségiztél, hogyan sikerült összeegyeztetni a tanulást a mindennapos edzésekkel, feszített versenynaptárral?

Ünneplés Rockinghamben - Kiss Pál Tamás módra
- Féltem a helyzettől. A harmadik osztályban magántanuló voltam, vizsgákat tettem, így szereztem jegyeket. Aztán a középiskola utolsó évében már jártam iskolába, azonban a téli felkészülés alatt sokat hiányoztam, hiszen rengeteg teszttel jár az év ezen szakasza. Kikérővel jöhettem el a suliból, sokszor már a félév elején összegyűlt a megfelelő számú jegyem a szükséges plusz feleletek miatt.
- Most, hogy jól sikerült az érettségid, mesélj a távoli terveidről, álmaidról.
- A Formula 1 a szakma csúcsa, de reálisan nézve a GP2-be juthatok el 2-3 éven belül. A legközelebbi cél pedig a GP3 – akár jövőre! Van Magyarországon is futam…
- Kit tartasz a legnagyobb riválisodnak a Renault sorozatban?
- Lewis Williamson, Tom Blomquist, Harry Tincknell, Will Stevens, az első öt versenyző nagyon veszélyes. De van, hogy felborul a papírforma. Mindenesetre rendkívül kiélezett a verseny, az első 6-7 helyezett közül bárki odaérhet az első helyre.
- Van példaképed?

- (Mosolyog.) Apukám a példaképem! Mellette természetesen akadnak a szakmából, akikre felnézek. Ilyen a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, mint a legsikeresebb Formula 1-es pilóta, vagy Felipe Massa, aki visszafogott, szerény sportember, és kiváló versenyző.
- Mégis sokan Hamiltonhoz hasonlítanak.
- Igen, mert ő is produkált egy olyasféle előzéssorozatot, mint én a Hungaroringen. Annyiban talán valóban igazak a hasonlítgatások, hogy sokak szerint olyan agresszív és gyors pilóta vagyok, mint az angol világbajnok. Gyilkolom a gumikat én is rendesen, de messze van még a végső stílusom, később alakul ki majd, de ez így van rendjén.
- Ki a legnagyobb kritikusod? Ha lehetne egy tippem…
- Igen, nagy kritikus az apukám!
- Hogyan néz ki egy átlagos napod manapság?
- Reggel nyolc órakor már edzek, futással indul a nap. Délután kondival folytatom, mert nem ártana pár kilót leadni. Rövidesen egy profi tréninget kezdek el, úszni is fogok. Ez azért szükséges, hogy például ne egy litert izzadjak 25 perc alatt, hanem csak fél liter folyadékot veszítsek.
- Egy versennyel végződő heted hogyan telik?
- Tegyük fel, hogy előző hétvégén is futam volt. Hétfőn nem érzem ugyan, hogy fáradt vagyok, de szét vagyok szórva. Keddig tart a pihenő, szerdától kezdődik a komoly munka. Ki tudja facsarni az embert ez a feszített tempó, de valamit valamiért…
- Jut időd így a barátokra, szórakozásra?

Fotó: Varga András - F1csatorna.hu
- Nem járok szórakozni, fél év alatt talán egy-két pohár sört ittam meg. Oda kell figyelni az étrendemre. A széles baráti köröm leszűkült, akik megmaradtak, azokkal tartom a kapcsolatot, pár hetente összefutunk.
- Akadt olyan, aki azért szeretett volna barátkozni veled, mert te vagy Kiss Pál Tamás?
- Nem jellemző… Egy ujjamon meg tudom számolni, hány ilyen „érdekbarát” jelentkezett.
- A következő versenyed két hét múlva lesz Snettertonban…
- Imádok versenyezni, de azért jó most egy kicsit pihenni.
Soós Péter
- Kiss Pál Tamás: A verseny hétvégéje alatt 130.000 ember volt kint a Hungaroringen. Fantasztikus érzés volt!
- Érzed vezetés közben, hogy mennyien biztatnak?

- Futam közben nem hallok semmit, csak a versenyzésre tudok koncentrálni. Előtte és utána érzékelem a tömeget.
- Mennyire lettél népszerű, mióta jönnek a sikerek? Megismernek az utcán? Vannak rajongóid?
- Megugrott a honlap nézettsége, egyre többen kísérik figyelemmel rendszeresen a pályafutásomat. Stabilan 2-3000 látogatója van a hivatalos oldalamnak (kisspaltamas.com).
- Hogyan csöppentél bele a motorsport világába?
- Mint a legtöbb autóversenyző esetében, nekem is a gokarttal indult minden. Édesapám 6-7 éves koromban vitt le először megnézni, hogyan is működik az autóversenyzés. Egy-másfél év múlva indultam el én is a Magyar Junior gokart bajnokságban. 1999 és 2007 között háromszor lettem magyar bajnok, 2004-ben és 2005-ben a juniorok, 2007-ben a felnőttek közt, ahova az előző évben kerültem fel. Junior bajnoki éveimben az év gokartozójának is megválasztottak. 2007-ben a Világdöntőn, ahol minden ország bajnoka vívta meg a harcot a világbajnoki serlegért, az előkelő 7. helyezést sikerült megszereznem a 74 pilótát számláló mezőnyben. Ebben az évben több európai futamon is döntős voltam, szerepeltem német, cseh, szlovák bajnokságban.- Édesapád mennyire befolyásolt a sportágválasztásban?