A kiállítást a Miskolctapolcáért Egyesület szervezte, a megnyitón résztvett többek között Borkúti László a Miskolci Városi Könyvtár igazgatója és Orosz B. Erika az egyesület vezetője. Borsos István szobrászművész az alkotásokat ismertetve elmondta, hogy a kiállított kerámia-szobrok többsége absztrakt-nonfiguratív, erős Dél-amerikai és afrikai kulturális behatással, de figurális szobrok is vannak, ilyen például a „Táncoló paraszt” elnevezésű alkotás. Újmáriné Máriát a pozitív lelki beállítódás jellemzi, az empátia és segítőkészség művein is megjelenik. Az agyag engedékeny anyagnak tűnik, ám ha bárhol megsértjük, akkor „bosszút” – például lágy állapotban összerogyik saját súlya alatt, ha viszont túl gyorsan szárítjuk, deformálódhat, elrepedhet. Csak akkor mondhatjuk, hogy teljesen kész van egy szobor, ha a kemencéből való kiszedés után egyben marad. A kerámia igen széles műfaji tartomány: lehet színes, hivalkodó, szolid, majdhogynem színtelen, mindegyik szobornak külön hangulata van. Az itt kiállított szobrok mindegyike különleges, egyedi stílusú és misztikus hangulatot sugároz – mondta a megnyitón Borsos István.
- Óceánia, Amazónia, Afrika, Dél-Amerika – ezen belül Peru, Ecuador, Chile ősi, indián népszokásai, kultúrája és élővilága mindig is elbűvölt, és ez műveimen is tükröződik. Alkotásaim több kiállításon szerepeltek már, többek között 2003-ban Tokajban egy nemzetközi képzőművészeti kiállításon. Fő témáim között szerepelnek állatok, növények, hiszen nagyon szeretem a természetet, ezen kívül a már felsorolt egzotikus országok kultúrájából merítek ihletet munkáimhoz. Több, mint 10 éve foglalkozom szobrászkodással, évente közel 100 szobrot készítek, autodidakta módon tanultam ezt a művészeti ágat, hiszen sokáig könyvelőként dolgoztam. Fiam egyébként az Eötvös szakközépiskolában kerámia szakon végzett, neki papírja is van erről, nyugodtan mondhatom, tőlem örökölte tehetségét. Az alkotás folyamatában az az érdekes, hogy amikor elkezdek egy szobrot, még nem tudom, pontosan mi lesz a vége, milyen nonfiguratív alakzat fog megszületni. Természetesen más a helyzet, ha realista, figuratív dolgot készítek, mint például a most kiállított paraszt-férfi szobra. Összesen 27 szobrom látható a mostani kiállításon, ebből 18 maszk, a többi klasszikus értelemben vett szobor – nyilatkozta a képzőművész.
Búzafalvi Tamás