Ugrás a tartalomra

Öreg autó, nem vén autó

Létrehozva
A hétvégén immár ötödik alkalommal tartották meg Miskolcon a veteránautók- és motorok seregszemléjét, amely a veteránautós- és motoros élet miskolci meghonosítója, illetve a 2007-ben elhunyt Lévai György tiszteletére rendezett emléktúra is volt egyben.
Az ország szinte minden pontjáról érkező veterán autósok és motorosok szombaton a megye nevezetességeivel ismerkedtek, a vasárnapi, miskolci programot azonban teljesen átalakította az időjárás.
Öreg autó nem vén autó. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a sok évtizedes járgányok többsége még most is igen megbízható és üzembiztos. Az egyik veterán autós elmondása szerint az autók – talán a kevés futott kilométer hatására – nem szervizigényesek, alkatrészeik is rendkívül tartósak, ritkán szorulnak pótlásra. Inkább a külső restaurálásuk az, ami az autó állapotától függően komoly feladatot adhat tulajdonosának.
A vasárnapi időjárás nem fogadta kegyeibe a veterán autósokat, így elmaradt a felvonulással egybekötött, a Városház térre tervezett rendezvény. A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola udvarán parkolópályára kényszerültek a nagy becsben tartott autók, amelyek közül némelyiket még takaróponyvával is védte tulajdonosa az esőtől. A szombati megyejárás viszont a kiváló időjárásnak köszönhetően is remekül sikerült.
Az ünnepélyes díjkiosztón nagyon sokan kaptak elismerést az ügyességi versenyeken elért eredményeikért. Az eseményen az árvízkárosultakra gondolva adományt is gyűjtöttek a veterán autósok, akik már most megerősítették, hogy találkoznak jövőre, a hatodik veteránautós és motoros találkozón is, ugyanitt, Miskolcon.

Budai G.