Ugrás a tartalomra

Bírálja a Munkáspárt a választókörzetek körüli vitát

Létrehozva
A Magyar Kommunista Munkáspárt (MKM) helyi jelöltjei is indulnak az őszi önkormányzati választásokon, a párt ugyanakkor élesen bírálja a miskolci választókerületek körül kialakult vitát - hangzott el az MKM helyi szervezetének sajtótájékoztatóján.
munkaspa.jpg
A Munkáspárt felszólította a dr. Mihalecz Péter miskolci jegyzőt, a helyi választási iroda vezetőjét, hogy haladéktalanul tegyék közzé Miskolc választókörzeteinek érvényes utca és névjegyzékét, valamint a körzetekben élő, szavazásra jogosultak számát. Fülöp Józsefné, a párt helyi szervezetének elnöke elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a mai napig nem lehet tudni, hogy hol vannak a választási körzetek határai - annak ellenére sem, hogy a törvényi előírások szerintm augusztus 16. és 19. között meg kell kapniuk az ajánlószelvényeket a választópolgároknak. A vita következménye lehet az is, hogy a jelöltek nincsenek vele tisztában, mely körzetek lakóit kell majd képviselniük, illetve, hogy körzetenként hány szelvényt kell majd gyűjteniük.

Fülöp Józsefné és dr. Tóth Dániel a Baloldali Front miskolci elnöke úgy fogalmazott: a helyi és a területi választási irodák vezetőnek haladéktalanul be kell fejezniük az "egymásra mutogatást", véleményük szerint ezzel a magatartással Miskolc lakosságát gyakorlatilag kiskorúnak tekintik. A két baloldali párt egyúttal arra is kíváncsi a miskolci jegyző mit akar elérni azzal, hogy jogorvoslatért az Alkotmánybírósághoz fordult, mikor ott szeptemberig jogorvoslati szünet van. Fülöp Józsefné arról is szólt: pártjuk valós problémákkal kíván foglalkozni a kampány során. Ezek közt említette többek közt, a fiatalok városban tartását, a munkahelyteremtést a nagycsaládosok és az egészségügy helyzetét, valamint a lét- és közbiztonságot.

Tajthy Á.