- Társaságunknak jogerős bontási és építési engedélye van az Erzsébet fürdő hátsó területére – nyilatkozta Grósz György, a WNT Hotel és Idegenforgalmi Kft. (WNT) ügyvezetője. Ennek megfelelően kezdődött meg a területen elhelyezkedő, rendkívül rossz állapotú épületek bontásának előkészítése. A munkálatoknak több oka is van.

Egyik – sorolja – , hogy a részben iparosított technológiával épült, tulajdonképpeni uszodarész nagyon csúnya. Emellett annyira rossz állapotban van, hogy ha az időjárás rosszabbra fordul, ősszel további állagromlás is bekövetkezhet. A másik – és ez a fontosabb -, hogy a bontási munkálatokat ez év végéig kell elvégezni a cégnek, amennyiben ezt nem teszi meg, lejár a bontási engedély. - Az építési engedély - a jelenlegi munkák elvégzésével - 2015-ig jogerős marad – mondta el Grósz György. Mint megtudtuk, jelenleg nem csak bontás történik: befejeződik a műemlék jellegű fürdő épület nyugati oldalának rekonstrukciója is. A kupolás épület már nyitás közeli állapotban van, különféle természetgyógyászattal, egészséges életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokkal várják itt hamarosan az érdeklődőket. A munkálatok ebben a fázisban még nem érintik a "kultikus" Spaten sörözőt, így az a továbbiakban is üzemelni fog.
Az Erzsébet fürdőt egyébként a kilencvenes években kezdték el átalakítani, akkor azonban félbemaradtak a munkálatok. Néhány éve új befektető jelentkezett a munkálatok befejezésére - ekkor merült fel a wellness központ kialakításának gondolata is.
A jelenlegi - Csikós Mihály Építészirodája Kft. által készített - tervekben szerepel egy négycsillagos szálloda építése is a fürdő és a mögötte található Szent István tér között. Korábbi sajtóhírek szerint a teljes létesítménynek mostanában kellett volna megnyitnia, ám az utóbbi években számos probléma felmerült a város főterének szabályozási tervével kapcsolatosan, emiatt húzódtak a munkálatok.
Rákérdeztünk arra is, hogy a WNT hogyan kívánja majd finanszírozni a beruházást a jövőben? Erre az ügyvezető kitérő választ adott, ám hangsúlyozta: a társaság eltökélt a projekt megvalósítását illetően.
Tajthy Á.