Ugrás a tartalomra

Elfogták a robbantással fenyegetőt Ferihegyen

Létrehozva
A ferihegyi járőrök éberségének köszönhető, hogy kedd délután elfogták azt a férfit, aki korábban repülőgépek felrobbantásával fenyegetőzött. A terminál előtt ólálkodó gyanús személyt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) járőr állományának egyik tagja ismerte fel, azonnal előállították. Egy másik járőr fémtolvajokat fülelt le.
A ferihegyi rendőrök ébersége jól vizsgázott kedden. Az RRI járőr állományának egyik tagja lett figyelmes arra a férfira, aki az 1-es terminál előtti területen ólálkodik. A láthatóan zavart viselkedésű személyt az intézkedő rendőr azonnal felismerte, hiszen alig pár hónappal ezelőtt több repülőgép felrobbantásával fenyegetőzött Ferihegyen. A férfit korábban alig pár óra alatt elfogták, ellene közveszéllyel való fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. Az előzményekre való tekintettel a területet azonnal lezárták és tűzszerészek bevonásával vizsgálták át a személyt, akinél veszélyes eszközt és tárgyat nem találtak. A rendőri intézkedést követően a férfit a közeli kórház pszichológiai osztályára szállították.

A repülőtéri zsaruk nem csak Ferihegyen éberek, hanem a repülőtérre vezető utakon is. A gyorsforgalmi úton haladó járőrök fémtolvajokat is fogtak, akik éppen egy reklámtábla részeit, illetve annak tartóoszlopait próbálták elhordani. A nyílt terepen munkálkodó személyek a rendőrök láttán menekülni próbáltak, ám a járőrök elfogták őket és további intézkedés céljából átadták a dolgos csapatot az illetékes kerületi kapitányságnak.