Ugrás a tartalomra

Hajómodellek versenyeznek Görömbölyön

Létrehozva
A miskolci Vörösmarty Művelődési Ház Modellező Köre az idén hatodik alkalommal rendezi meg „Vörösmarty kupa” névvel Görömbölyön, a Tégla úti horgásztavon az élethű hajómodellek versenyét.
A miskolci Vörösmarty Művelődési Házban üzemelő modellező szakkör évről évre egyre nagyobb érdeklődéssel övezve rendezi meg a modellezők számára az élethű hajómodellek versenyét, ahol nem csupán a kézügyességüket, hanem a mértani megoldásaikat is próbára tehetik a sportág szerelmesei. A verseny látványnak sem utolsó, hiszen a legkülönbözőbb hajómodelleket lehet megtekinteni működés közben, amint a görömbölyi halastó vizét szelik keresztbe-kasba. Az országos, nyílt, hazai versenyre több kategóriában lehet nevezni, ugyanis a tornát F2,-B,-C, ifjúsági, -DF, és F4A kategóriákban rendezi meg a művelődési ház modellező köre. A program július 31-én, szombaton délelőtt 10 órától kezdődik, amikor az első hajót vízre engedik.

Gőz Brigitta, a Vörösmarty Művelődési Ház igazgatónője portálunknak elmondta: amikor első alkalommal rendezték meg a versenyt, csupán maréknyi hajó mérhette össze szilárdságát és rátermettségét a kis tavon. Az évek során viszont egyre nagyobb teret nyert a kézügyességi verseny, és ma már több kategóriában kell elindítaniuk a bajnokságot annak érdekében, hogy mindenki megmérettethesse magát.

Nevezni még mindig lehet a 06-20/260-1598-as telefonszámon ingyenesen. Az igazgatónő azt is hozzátette, várják a szakkörbe azokat, akik kedvet kapnának a modellezéshez Miskolcon és környékén.

Vajtó László