Ugrás a tartalomra

Mi lesz veled, Avas Szálló?

Létrehozva
Úgy tűnik, holtpontra jutott az Avas Szálló ügye Miskolcon. A beruházó Multicasa Consulting Kft. láthatóan abbahagyta a rekonstrukciót, levonult a területről, a cégvezetés pedig elérhetetlen. Folytatódni látszik az ingatlan körüli, több éves huzavona, egyelőre az is kérdéses, mi lesz a továbbiakban a patinás, de most kifejezetten ijesztő látványt nyújtó, belvárosi épülettel.
A szálló épülete országos műemlék, a beruházó a korábbi késedelmekkel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy csak hosszadalmas engedélyeztetési eljárások után kapták meg az építési engedélyt a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól (KÖH). A területen régészeti feltárást folytattak, falkutatást végeztek, hogy megállapíthassák az épület eredeti színét. A kiviteli terveket folyamatosan egyeztették a KÖH-al, az előírások szerint úgy kell kialakítani egy korszerű, színvonalas szállodát, hogy közben a műemléki jelleg is megmaradjon.

avasszal2.jpg

Móricz Tibor, a Multicasa Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, a bontási munkák során kiderült, hogy egyes falszerkezeti részek sokkal rosszabb állapotban vannak, mint várták, ezeket meg kell erősíteni. Ugyanígy az alapozást is, mivel az épület tömege az átépítés következtében jelentősen megnő majd. Később, az önkormányzat döntése értelmében, ingatlancsere útján a Multicasa Kft. tulajdonába kerültek a Kossuth és a Hevesy mozik termei, valamint egy kazánház is. Ekkor Móricz Tibor úgy fogalmazott, a kivitelezői munkák addig gyakorlatilag azt célozták, hogy alkalmassá tegyék az épületet és környezetét a beruházás megkezdésére, illetve a felújításra. A szükséges visszabontásokkal már csaknem nyolcvan százalékban elkészült a kivitelező, s ha az időjárás tavasszal lehetővé teszi, az új tető elkészülte után indulhatnak a benti munkálatok is.

avaszal3.jpgA miskolci közgyűlés márciusban rendkívüli ülésen tárgyalt a szálló ügyéről, az ingatlan felújítási határidejének meghosszabbításáról. Az akkor érvényes, legutóbbi szerződésben ugyanis a Multicasa Kft. 2009. december 31-i határidővel vállalta az ingatlan felújítását, amit, rajta kívülálló okokra hivatkozva – nem teljesített. A közgyűlés rendkívüli ülésén olyan döntés született, hogy a teljesítési határidőt 2011. március 31-ig meghosszabítják. Az új feltételek szerint a Multicasa Kft.-nek 200 millió forint értékű óvadékot, vagy ezzel megegyező értékű pénzügyi garanciát kell letétbe helyeznie. Ha a cég az újabb határidőt sem tartja be, ez az összeg az önkormányzat tulajdonába kerül, s a várost elővásárlási jog illeti meg az ingatlanra.

A Multicasa tavasszal abbahagyta a rekonstrukciót, s a jelenlegi állapotokat tekintve kisebbfajta csodának számítana, ha a kivitelezés elkészülne jövő év márciusára. A cég vezetését többszöri próbálkozásra sem sikerült elérni, Jirkovszky Tamás, a Miskolc Holding városfejlesztési igazgatója úgy nyilatkozott, tudomása szerint az önkormányzat egyelőre még nem tervez jogi lépéseket, követeléseinek érvényesítésére.