Ugrás a tartalomra

Schmitt Pál teremtsen tiszta és egyértelmű helyzetet!

Létrehozva
Nyílt levélben arra kéri Schmitt Pál házelnököt az LMP frakcióvezetője, hogy - az alkotmányos intézményekbe vetett bizalmat megőrizve - minél előbb írja alá a parlament rendkívüli ülésszakának utolsó napján elfogadotttörvényeket, és ezzel tegye lehetővé, hogy Sólyom László vizsgálhassa meg azok alkotmányosságát.
Schiffer András ezzel azt a sajtóban megjelent találgatást kívánja
eloszlatni, mely szerint a médiafelügyeleti törvénnyel kapcsolatban a
parlamenti többség azért halogatta a végszavazást, hogy az már ne Sólyom
László elé kerüljön aláírásra, ő ugyanis - a spekulációk szerint - az
aláírás előtt előzetes normakontrollt kérne az Alkotmánybíróságtól.

A frakcióvezető a sajátos helyzetre rávilágítva kiemelte: a Házszabály
lehetőséget biztosít a házelnöknek arra, hogy államfői önmagának küldje meg
az utolsó ülésnapon elfogadott törvényeket. Ez a szituáció a konkrét
törvényhozási tárgyak esetében kiüresíti az államfői funkciót, s így
ellentmond az Alkotmány szellemének.

Schiffer András ezt felismerve már a rendkívüli ülésszak utolsó napján
ügyrendi javaslattal élt, mely szerint a Ház kérje fel a házelnököt arra,
hogy az aznap elfogadott törvények esetében ne tizenöt, hanem nyolc napon
belül terjessze fel ezeket a törvényeket.

Az LMP most Schmitt Páltól kéri, öntsön tiszta vizet a pohárba azzal, hogy
minél előbb aláírja és tovább küldi a köztársasági elnöknek a parlament
rendkívüli ülésének utolsó napján elfogadott törvényeket.