Ugrás a tartalomra

Holnap borongós időre számíthatunk, kisebb esővel

Létrehozva
Délnyugat felől légörvény halad át felettünk, amely mögött éjszakától már jóval hűvösebb, de szárazabb levegő áramlik fölénk.
Éjjel túlnyomóan borult lesz az ég. Továbbra is számítani kell esőre, záporra. A nyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. Reggelre általában 10 fokig csökken a hőmérséklet.
Holnap napközben délelőtt borongós idő várható, majd kevés napsütés is valószínű. Főleg délelőtt eső, zápor még előfordulhat. A nyugati szél gyakran megerősödik. Délutánra 16 fokig emelkedik a hőmérséklet. Hidegfronti hatás van térségünkben.
Kedd délutántól északnyugat felől az évszakhoz képest hideg légtömeg éri el a Kárpát-medencét, erős szél és átmeneti, erős felhősödés, kevés csapadék kíséretében.
Szerdától péntekig ugyan megint lesz bőven napsütés is, de a hideg levegőben a csúcshőmérséklet többnyire a 15 fokot is alig éri el, éjszakánként pedig egyre több helyen megnő a talajmenti fagy valószínűsége.