Ugrás a tartalomra

Jövő hétvégén ismét BEK-döntő a Népkertben

Létrehozva
Miskolcon a népkerti salakmotorpályán rendezik jövő hétvégén, egészen pontosan október elsején és másodikán a BEK-döntőt. A mostanihoz hasonló rangos európai motorsport-verseny utoljára 2007-ben volt városunkban.
Jacsó Tibor, a Speedway Miskolc elnöke elmondta: 2007 októberében a csapat története egyik legnagyobb sikerét érte el, akkor elhódították a Salakmotoros Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A Speedway Miskolc tavaly ismét elnyerte a BEK-en való indulás jogát, ám időközben a csapat nehéz helyzetbe került, hiszen, ahogy a klub elnöke fogalmazott, nem kapták meg a régen kivívott figyelmet a támogatóktól és szponzoroktól, így hiába lettek tavaly bajnokok, idén csak bukdácsolnak.

– Mindezek ellenére a Speedway idén újra kísérletet tesz arra, hogy a három évvel ezelőtti nagyszerű teljesítményét megismételje. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy ne valljunk szégyent – tette hozzá Jacsó Tibor.
A klub elnöke elmondta azt is, ellenfeleik majd mindegyike idegenlégiósokkal erősíti majd csapatát. Jacsó Tibor úgy fogalmazott: az oroszok lehetnek majd a legerősebbek, ám az ukránok is jelentős erőt képviselnek. A lengyelek csapatáról a sajtótájékoztató idején még nem tudott nyilatkozni, lévén, hogy nem adták le az indulók névsorát.

Színes programok

A programokat igyekeztek úgy kialakítani, hogy a versenyek közti időt is színes, érdekes programokkal tölthessék a motorsport szerelmesei. Ennek megfelelően a következők szerint tervezi a Speedway az idei BEK döntőt:
Október 1. (péntek):
15.00: Szabadedzés
18.00: Promóció az SM Arénában felállított óriás sátorban: itt bemutatkoznak majd a csapatok, lesz közönségtalálkozó, autogram party, filmvetítés, zene és pódiumbeszélgetés. Belépés csak a versenyre érvényes belépőjeggyel lesz lehetséges.

Október 2. (szombat)
11.00: Pénztár és kapunyitás
14:30: Versenyzői parádé, bevonulás
15:00: a 20 futamos BEK döntő startja

Induló csapatok
Speedway Miskolc:
1. Nicki Pedersen (DK)
2. Greg Hancock (USA)
3. Rune Holta (PL)
4. Magosi Norbert (H)
5. Tabaka József (H)

SK Turbina Balakovó
1. Andreas Jonsson
2. Grzegorz Walasek
3. Denis Gizatullin
4. Roman Povazhny
5. Rafal Szombierski

Kaskad Rovnó
1. Andrej Karpov
2. Aleksandr Loktaev
3. Tomasz Chrzanowski
4. Volodymyr Teygel

Fabulas Zielóna Góra gárdája még nem nevezte meg összeállítását.

Egy kis salakmotor BEK-történelem

A Salakmotoros Bajnokcsapatok Európa-kupájának mostani lebonyolítási rendszere 1998 óta létezik (eszerint kvalifikációval kerülhetnek ide be csapatok, valamint a szervező csapat is bejut). Az elmúlt 12 döntőben eddig csupán egyszer sikerült magyar együttesnek a csúcsra érnie. A Speedway Miskolc mellett egyszer a Hajdú Volán szerette volna a kupát elhódítani, de akkor a Debrecenben megrendezett versenyen csak a másodikak lettek. A harmadik magyar alakulat, aki megpróbálta megszerezni a trófeát, a Simon&Wolf volt, ők egyszer a harmadik egyszer pedig a második helyig jutottak. Eddig összesen ötször sikerült annak a csapatnak győznie, amelyik a döntő házigazdája volt, az egyik ilyen csapat a Speedway Miskolc.

Tajthy Á.