Ugrás a tartalomra

Díjkitűzés - halált okozó testi sértés Miskolcon

Létrehozva
Halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy Miskolcon történt bűncselekménnyel kapcsolatban.
A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövető(k) szeptember 23-án 20. 45 órát megelőzően Gyár utcai lakásában bántalmazták a sértetett, aki kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy(ek) kilétének megállapítását vagy elfogását közvetlenül elősegítő részére a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 200 000 forint díjat tűzött ki. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatban információval tud szolgálni az tegyen személyesen bejelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon (Miskolc, Zsolcai kapu 32). Bejelentés tehető továbbá a Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán a 06-46/514-500-as telefonszámon, az ingyenesen tárcsázható 107-es, 112-es segélykérő számokon, vagy bármely rendőri szervnél. A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja, a bejelentő személyét bizalmasan kezeli!