Ugrás a tartalomra

Auth Csilla: ”Megtaláltam a műfajt amiben jól érzem magam”

Létrehozva
Nemrégiben egy noszvaji rendezvénysorozaton adott koncertet a népszerű énekesnő, ahol már új nagylemezéről is hallhatott dalokat a közönség. A koncert után Auth Csilla pályafutásáról, és az elmúlt 13 évről nyilatkozott a minap.hu-nak.
authcs.jpgA magyar popzenei piac folyamatosan változik, jönnek, mennek az előadók, te viszont évek óta a slágerlisták élén állsz, és még stílust sem kellett váltanod. Mennyire fogékonyak az emberek az általad képviselt zenei stílusra?

- Abszolút fogékonyak, azt kell, mondjam, hiszen évről évre többen igénylik ezt a fajta zenét, a jelek szerint ezek a dalok a fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt zenei élményeket tudnak okozni. Én mindig azt vallottam, hogy minden stílusnak megvan a saját létjogosultsága - a rocknak, klasszikus zenének, popnak egyaránt - a lényeg, hogy hiteles legyen. Az a produkció tudja ugyanis eladni magát, amelyik nem erőltetett, hanem lerí az előadóról: ő egy azzal a zenével, dallal amit énekel, vagy amilyen hangszeren játszik. Én megtaláltam a hiteles stílusomat, jól érzem magam benne, és ezt a közönség is értékeli.

Soha nem gondolkodtál el azon, hogy kipróbálod magad valamilyen más zenei műfajban?

- Nem igazán, bár sokan kérdezték, miért nem éneklek jazzt, hiszen megvolna hozzá a hangom.auth2.jpg Engem ezonban nem vonzott annyira, mint a popzene. Meghallgatom a jazzt, de részt venni benne nem szeretnék, úgy érzem: ez nem lenne nekem testhez álló. Én nem azért éneklek popzenét, mert eladható zenei műfaj ebben az országban, hanem mert ez áll a legközelebb hozzám.

Volt már olyan siker az életedben, amire szívesen emlékszel vissza, vagy amelyik megérintett téged?

- Ez egy fogós kérdés, mert én általában nem a különböző díjakat tartom sikernek. Számomra az a legnagyobb elismerés, amikor a közönség helyettem énekli a dalokat. Én a saját bőrömön szeretem megérezni az emberek szeretetét. Azt az érzést, amikor velem éneklik a refrént, nem pótolhatják az eladott lemezek, vagy a különböző díjjak. Egy sikeres koncert után tudom: nem hiába csinálom azt, amit csinálok, szerintem ez a legnagyobb siker.

Manapság nem egyszerű kiadni egy nagylemezt, rengeteg munkával, költséggel jár, s nem biztos, hogy meg lesz az eredménye. Neked sikerült kiadni egy párat, úgy, hogy az sikeres lett. Az előzőek pozitív eredménye után tervezel újabb korongot piacra dobni?

- Már meg is történt, hiszen tavaly novemberben megjelent legújabb nagylemezem, ami a negyedik szólóalbumom. Elég rövid idő telt el azóta, így nem tudom mennyire lesz sikeres, de azt látni kell, hogy már az internetben van a jövő, és egyre jobban kiváltságnak számít egy album kiadása. Még nem tudom, mit hoz majd a jövő, de egy biztos én ezt szeretném továbbra is folytatni.

Vajtó László