A „Balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése” című felhívásra benyújtott kerékpáros és ökoturisztikai pályázat 131,5 millió forint támogatást kapott a turizmus nagyobb körben való népszerűsítésére. A projekt beruházásai által a turisztikailag kevésbé frekventált települések látogatottsága is növekedhet a jövőben.
A remények szerint csökken majd a szezonalitás, növekszik a vendég- és vendégéjszaka szám. Karoson és Hévízen is egy-egy kerékpáros központ épül, a centrumokban 10-10 túrakerékpár és nordic walking-bot is kölcsönözhető lesz. A bicajos túraútvonallal érintett településeken kihelyeznek majd 150 orientációs (útbaigazító) és információs (települési látnivalókat jelző) táblát. Építenek nyolc esőbeállót és pihenőhelyet. A hévízi kistérségben kihelyeznek öt érintőképernyős információs terminált is – olvasható az Önkornet (önkormányzati közéleti hírportál) honlapján.
A beruházások lépéseként Zalaköveskúton is kiépítenek egy majd négy kilométer hosszú túraútvonalat és felépül egy 14,5 méter magas fából készült kilátó is. Alsópáhokon három gyermekjátszótér létesül és kialakítanak, felszerelnek majd 10 kilométer hosszú bakancsos túraútvonalat is. Sármelléken új eszközökkel bővítik a játszóteret. Felújítják a kék és zöld jelzésű turista útvonalak kistérségi szakaszait. Zalamerenyén rendbe teszik a Hervaszkúti és a Zalaerdő-forrást. E helyekre pihenőpadok, asztalok, szemetesek kerülnek.