Át kell gondolni az európai uniós támogatások magyarországi lebonyolítási rendszerét, és a hazai fejlesztési források felhasználását is meg kell reformálni – mondta el egyebek mellett a tárcavezető. Az egyik legfontosabb cél a munkahelyteremtés, ennek érdekében egységesíteni, és programalapúvá kell tenni a felhasználható hazai forrásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó támogatási rendszert. - A jelenlegi pályázati rendszer ugyanis bonyolult, költséges és hosszadalmas - mondta el Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter beszélt az Új Széchenyi Tervről is, amellyel kapcsolatban kiemelte: az abban lefektetett célok, valamint a magyarországi és az uniós források összehangolásával már belátható időn belül is komoly eredményeket lehet elérni, s ezek elsősorban új munkahelyek létesítésében nyilvánulhatnak meg. A kijelölt fejlesztési terüetek, kitörési pontok között szerepel egyebek mellett az egészségipar, a vállalkozásfejlesztés és az otthonteremtés is. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje mindehhez hozzátette: hazánkban 7 ezerrel kevesebb munkahely van most, mint 4 évvel ezelőtt, Miskolcon pedig már a 20 ezer főt is eléri a regisztrált álláskeresők száma.