Földesi Norbert szerint az elmúlt időszakban sok szervezet és párt ismertette ötleteit a rend kérdésének megoldására, azonban a szocialisták a cselekvést választják a szavak helyett. Kedden a Felsőruzsin körút mellett a Hadi Ipari parkban, az Avasi Gimnázium előtti téren, az Európa Ligeti játszótéren, az Ifjúság-Áfonyás utak közötti területen, a Gesztenyés úton és a Sály utcai játszótérnél helyeznek el térfigyelő kamerákat, hogy a kisebb utcákban is visszatartó ereje legyen a „figyelő szemeknek”. Fodor Zoltán kiemelte, az Avas mára Miskolc legbiztonságosabb területe lett, itt a legkevesebb a bűncselekmény. Ami még mindig gondot okoz a szocialista politikus szerint, az a csendháborítás.„A Fészekrakó keretében beköltözött emberek nem tartják be a társadalmi együttélési normákat, törvényeket, nem fizetnek víz- és áramdíjat. Ez utóbbi megoldására szeretnénk bevonni a közös képviselőket. A kamerák felszerelésével pedig arra törekszünk, hogy segítsük a bűnfelderítést és a rendőrség munkáját” – mondta Fodor Zoltán, aki elárulta, a Fészekrakó-ügyben átvette a nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. Varga Gergő hozzátette: az MSZP közbiztonsági programjának folytatásaként a jövő héten – a választás eredményétől függetlenül – megalakítják az Avasi Védegyletet, mely a Miskolci Védegylethez hasonlóan fog működni.
A sajtótájékoztató végén Földesi Norbert elmondta, szintén a helyhatósági választás végeredményétől függetlenül október közepén közbiztonsági bejárással egybekötött, az egész Avast érintő értekezletet hívnak össze – ahova a rendvédelmi szerveket is meghívják –, hogy a valós problémákra megoldási javaslatok szülessenek.
Soós P.