
Széles társadalmi összefogás eredményeként gyűlt össze az építéshez szükséges összeg. A támogatásban kiemelt szerepet játszik a Holcim Hungária Zrt. valamint Budapest III. kerületének, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának önzetlen pénz adományozása. A Holcim a három épület felépítésre 28 millió forint támogatást nyújtott, a III. kerületi önkormányzat pedig 8,3 millió forintot. Az alkalmazott módszer monolit vasbeton technológia lényege: a teljes épületszerkezet megépítéséhez a kiviteli terveknek megfelelően úgynevezett zsaluzatot – függőleges falaknál zsalutáblákat, a födémek esetében pedig födémzsaluzatot – állítanak fel. Ezekben a statikai számítások alapján meghatározott vasalatot (betonacélokat), az építészeti terveknek megfelelően a közművek, nyílászárók helyén úgynevezett kizárásokat helyeznek el, majd a zsaluzatot összezárják és az egészet mixer kocsival a helyszínre szállított transzportbetonnal kiöntik, majd vibrálják.
Richard Skene, a Holcim elnök-igazgatója köszöntötte a leendő háztulajdonosakat és a megjelent sajtó-munkatársakat, majd elmondta: „Ahogy az eső után mindig kisüt a nap, bízunk benne, hogy hamarosan,, mintegy 60 nap múlva az árvízkárosult családok életében is napfényes időszak köszönt be, amikor átveszik új házukat. A 21. század nagyvállalatai gyakorta rendeznek csapatépítő tréningeket, ez is mutatja, hogy közösen könnyebb egy projektet véghezvinni, mint egyedül. Igaz ez egy építkezésnél is, ahol mind a Holcim, mind az önkormányzatok és magánszemélyek is támogatták a házépítést. Cégünk vállalati filozófiában fontos a társadalmi felelősségvállalás, amely 3 alapértékünkben is megnyilvánul: szilárdság, teljesítmény, odaadás.”Dr. Ódor Ferenc , a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei közgyűlés elnöke is résztvett az ünnepélyes alapkőletételen, aki hangsúlyozta: „A megyénket sújtó, eddig soha nem látott természeti katasztrófa megmutatta, hogy Magyarország páratlan összefogásra képes. A feladatok most már az újjáépítésről, a természet okozta anyagi károk felszámolásáról, illetve a lelki sebek gyógyításáról és a helyreállításról szólnak. A B-A-Z Megyei Önkormányzat a berendezések felújításához 3x2 millió forinttal fog hozzájárulni.
„Mi is évről-évről testközelből tapasztaljuk meg az árvíz veszélyeit, hátrányait, a vele járó fáradságos, néha kilátástalannak tűnő munkát. Pontosan emiatt úgy éreztük, hogy a felsőzsolcai árvízkárosultakat részére a házak építését.” – mondta el Bús Balázs, Budapest III. kerület, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának polgármestere.

Nagy-Herczeg Gábor és családja egyike annak a három családnak, akiknek házát hamarosan újjáépítik. A boldog családapa így nyilatkozott lapunknak: „Rendkívül örülünk, hogy sok ilyen önzetlen és segítőkész ember, vállalat van, hogy három új ház építését finanszírozzák. Ha a tervek szerint zajlanak a munkálatok, akkor 60 nap múlva, november végére elkészül házunk, a korábbi 120 négyzetméter alapterület helyett „csak” 108 lesz, de ez cseppet sem gond, a lényeg, hogy újra fedél lesz fölöttünk és a hamarosan megszülető második gyermekünket könnyebben tudjuk majd nevelni, nem kell majd rokonoknál lakni. Még egyszer köszönjük a támogatóknak!”
Búzafalvi T.