- Néhányat aludt már a két erdélyi mérkőzésre. Most hogyan ítéli meg ezeket a meccseket?
- Menjünk időrendben. A Csíkszereda ellen egy kifejezetten jó mérkőzést játszottunk. Úgy gondolom, hogy felkészültek voltunk, a csapat betartotta a megbeszélt taktikát, és túl nagy különbség nem volt a két együttes között. Mentálisan is erősek voltak a fiúk, hiszen a liga egyik, ha nem a legerősebb csapata ellen, annak otthonában kétgólos hátrányból egyenlítettünk, sőt az utolsó percben nekünk volt nagy helyzetünk, ami sajnos nem ment be. Mindent egybevetve az ott megszerzett egy pontot nagyon értékesnek tartom. A Brassó elleni meccs egészen más volt. Most bármit mondanék, az mentegetőzésnek tűnne. Ami tény: nem játszottunk jól, sok kiállítást kaptunk, és ezek közül többet ki is használt a Brassó. Szóval e meccs kapcsán csalódott vagyok. A tapasztalatokat átbeszéltük a csapattal, így ezt lezártuk, és már csak a következő mérkőzéssel, mérkőzésekkel foglalkozunk.
- Igen, hiszen a hétvégén két kemény menet vár a fiúkra, először pénteken a Fradi ellen, ahol vissza lehetne vágni az első fordulóban elszenvedett vereségért.
- Vissza is kell. Az első fordulóban valóban vesztettünk Budapesten, akkor még nem állt össze igazán a csapat, voltak hibát, amit az ellenfél kihasznált. Úgy érzem az elmúlt hetekben sokat fejlődtünk, a fiúk egyre jobban érzik egymást, hogyan kell egymásért is játszani. Tudom, hogy kemény, kiélezett meccs, nagy csata lesz, de győzni akarunk, hiszen egy sportolónak nem is lehet más célja. A csapat már bebizonyította, hogy a MOL Ligában bárkit legyőzhet, és ez érvényes a Ferencvárosra is.
- Gondolom, sokat számíthat a hazai pálya, a miskolci közönség bíztatása.
- Abszolút. Éppen azért kértem, hogy tegyük át a kezdést fél 7-re, hogy szurkolóinknak ne kelljen rohanni, kényelmesebben ide tudjanak érni, mert nagy szükség van rájuk. A csapatra pozitívan hat, ha érzik maguk mögött a közönséget, és bízom benne, hogy nagyon sokan kijönnek. A fiúk sokat és keményen dolgoznak, úgy gondolom, hogy megérdemlik a támogatást.
- A hétvége másik mérkőzése vasárnap este 6-kor kezdődik, akkor a Dab.Docler-t látjuk vendégül. Mit vár attól a mérkőzéstől?
- A Dunaújvárosnak kitűnő edzője és remek játékosai vannak, elég csak megnézni a tabellát, hiszen jelenleg is a második helyen állnak. Ugyanakkor ők sem verhetetlenek, hiszen az idei pontvadászatban már a Vasas és a Steaua is legyőzte őket. Úgy gondolom, hogy ha a legjobb formánkat hozzuk, akkor ellenük is győzelmi eséllyel léphetünk a jégre.
H.Sz.

Sok nézőre számít a Fradi ellen

A Dab.Docler is legyőzhető