Ez a legfőbb nyeresége az elmúlt napok antalyai szereplésének, amely alapvetően a nőkre épült, mivelhogy a kvalifikációt megcélzó négyfős gárda feladata volt bekerülni a vb legjobb 21 csapata közé. Ezt 48 válogatott versengésében sikerült elérnie a Bazsó Bianka, Krutzler Eszter, Magát Krisztina és Nagy Nikoletta (ez utóbbi ózdi illetőségű sportoló) alkotta társaságnak, amely az összetett eredményeket értékelő szisztéma szerint 55 pontot gyűjtött. Ez a teljesítmény a 19. pozíció megszerzéséhez bizonyult elegendőnek, s ha most lenne a londoni olimpia, két magyar indulhatna a nyári játékokon.
„ - Ehhez a pontszámhoz jön majd hozzá a jövő évi, párizsi, második kvalifikációs vb ponttermése, de már így is hatalmas előrelépést értünk el a pekingi olimpiához képest – összegzett a vasárnap zárult antalyai csúcsesemény után Halász István, a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) főtitkára. – A szintet tartva a most csaknem kivétel nélkül egyéni csúcsokat elért női versenyzőinknél szerintem a két kvótánk biztos, de a három is meglehet Londonra."
„A fiúknál ezúttal nem lehetett hasonló a cél, ahhoz nem volt meg a hat emelőnk, nem is jöttünk ki teljes csapattal, de így is biztosra vehető, hogy 2012-re meglesz az egy férfikvóta is" – fűzte ehhez hozzá Dobos Imre MSSZ-elnök, aki hangsúlyozta: mindkét magyar csapat azt hozta Antalyában, amit előzetesen vártak. A nem hivatalos rangsorban amúgy a férfiválogatott az 51 országot magában foglaló listán 23 ponttal a 37. lett.
Magának az olimpiára való kijutást megalapozó vb-nek a vonzerejét mutatja, hogy a nemzetközi szövetség (IWF) tagországai közül egy híján nyolcvan küldött versenyzőt, s több mint fél ezren léptek fel az Antalya Expo Center versenypódiumán. A kimagasló eredmények sem maradtak el, a férfiaknál két, a nőknél kilenc világcsúcs született.
„ - Úgy gondolom, hogy sikerrel tettük meg az első lépést London felé, ahogyan azt a hetvennyolcadik férfi és a huszonegyedik női vb mottója is hirdette – értékelt Aján Tamás, az IWF magyar elnöke. – Törökországban a súlyemelés az egyik sikersportág a háromszoros olimpiai bajnok Szulejmanoglu és Mutlu óta, ezért is külön figyelmet kap. A török miniszterelnök személyesen hívta fel telefonon az első nap török győztesét, ami mindennél jobban demonstrálja sportágunk elismerését."
„A házigazdák dicséretet érdemelnek a szervezésért, a lebonyolításért, hálásak lehetünk a vendégszeretetért, Antalya azt nyújtotta, amit vártunk tőle. A versenyeken több súlycsoportban is csak hatalmas küzdelem után dőlt el, kik nyerik az érmeket, s a rekordok is azt igazolják, hogy töretlen a súlyemelés fejlődése. Mint ahogy töretlenül folytatjuk a dopping elleni harcunkat is.”
D. L.