A Nemzeti Globális Nevelés Kerekasztal elnevezésű rendezvény célja, hogy találkozzanak egymással a szakterület kulcsfontosságú érintettjei és felmérjék a térség globális nevelési helyzetét, valamint hogy a témát megismertessék a nagyközönséggel, alapul véve ehhez az EU “Európai Konszenzus a Globális Nevelésről” elnevezésű stratégiáját és az Európa Tanács jelenleg kidolgozás alatt lévő ajánlását a globális nevelésről. A rendezvény céljai közé tartozik egy szektorok közötti együttműködési hálózat létrehozása, a nemzeti globális nevelési stratégia és a hozzá tartozó akcióterv kidolgozása érdekében.
Az eseményen mintegy 50 fő vesz részt minisztériumok, parlamenti bizottságok, országgyűlési biztosi hivatalok, kormányképviseletek, oktatási intézmények, a globális neveléssel foglalkozó országos, regionális és helyi nem-kormányzati szervezetek, valamint a helyi önkormányzatok képviseletében; külföldről Anglia, Németország, Lengyelország és az Európa Tanács Észak-Dél Központjának szakértői vesznek részt a rendezvényen.
A szeminárium szervezője az Anthropolis Egyesület, együttműködésben a HAND Szövetséggel. A rendezvény az Európa Tanács Észak-Dél Központja és az Európai Bizottság együttműködésével és támogatásával valósul meg.
A szeminárium programjában olyan további kérdések szerepelnek, mint a globális nevelésnek a magyar tanárképzésben és az oktatási gyakorlatban megjelenő fő kihívásai, a civil társadalom és a helyi önkormányzatok szerepe, a globális nevelés európai perspektívái, valamint az európai intézmények szerepe a globális nevelés támogatásában az EU új tagországaiban.
A szeminárium helyszíne: Hotel Benczúr – Budapest, Benczúr u. 35.
Időpontja: 2010. szeptember 30.