Ugrás a tartalomra

Az alapító nevét vették fel

Létrehozva
Ünnepélyes keretek között prof. dr. Velkey László nevét vette fel csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemlén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek-egészségügyi Központja. Az ünnepségen az új nevet jelző táblát is leleplezték.
velkeik.jpgDr. Csiba Gábor, a kórház főigazgató főorvosa köszöntötte a Gyermek-egészségügyi Központban összegyűlt dolgozókat, vendégeket, majd prof. dr. Schuler Dezső méltatta az áprilisban elhunyt Velkey Lászlót. A barát múltidézéssel tarkított beszédében köszönetet mondott azért a megtiszteltetésért, hogy ő emlékezhet kortársára a névadó rendezvényen. Ezt követően Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkára mondott üdvözlő beszédet, melyben kiemelte, fontos, hogy ismerjük a névadó életútját, majd megköszönte a kórház dolgozóinak áldozatos munkáját.

A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium MAGIS kórusának előadása után pedig dr. Csiba Gáborral dr. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z. megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő és dr. Nagy Kálmán, a Népjóléti Kabinet vezetője, országgyűlési képviselő leplezte le a Gyermekegészségügyi Központ oldalán az új névjelző táblát. Idén április 22-én hunyt el a miskolci megyei kórház nyugdíjba vonult professzora, a magyar gyermekgyógyászat kiemelkedő, személyisége, Miskolc Város Díszpolgára, prof. dr. Velkey László életének 83. évében.
Teljes életművet hagyott maga után, ő teremtette meg a miskolci Gyermekegészségügyi Központot, amellyel hazai és nemzetközi elismerést vívott ki. Egész életvitele, emberi tartása, szorgalma, munkaszeretete, korszerű módszerei és szellemisége, a gyermekek és betegek iránti elkötelezettsége örök példa minden magyar gyermekorvos számára. Soós P.