Második tárgyalási napjához érkezett az üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt Keleti Györgyi pere. A bíró újabb, mintegy hatszáz oldalas anyagot olvasott fel azokból a lehallgatott beszélgetésekből, amelyeket a Nemzeti Nyomozó Iroda rögzített. Ezekben elhangzottak olyan mondatok is, amelyek terhelőek a gyanúsítottra.

„Én is kijárok, egy hetet kint töltök, két hétig itthon vagyok. Az alatt megkeresek nagyjából egymillió forintot" - idézte a bíró Györgyi szavait, aki az explaymate Laky Zsuzsit is megemlítette. „Majd én is azt mondom, amit a Laky Zsuzsi szokott, hogy elmegyek nyaralni” - hangzott el az egyik beszélgetésben. Egy másikból az is
kiderült, hogy volt olyan időszak, amikor egymilliónál is többet keresett. "Hét-nyolc évvel ezelőtt két és félmilliót hoztam haza tíz nap alatt.” Felolvasta a bíró azt a lehallgatott beszélgetést is, amelyben Keleti Györgyi arról értekezik valamelyik barátnőjével, hogy milyen fotókat kellene feltenni az egyik, prostitúcióval foglalkozó internetes oldalra.
"Olyan képet akarok felrakni, amin nem látszik a tetoválásom. De az arcom nem takarom ki." - mondta az egyik hangfelvételen a vádlott, aki elárulta magát akkor is, amikor valakinek cáfolta a pletykát, miszerint Magyarországon pénzért szerez örömöt férfiaknak. A tegnapi tárgyaláson újabb tanú vallotta, hogy napi száz eurót kellett fizetnie azért, mert Keleti Györgyi segített neki a lakásszerzésben és abban, hogy hirdetése felkerüljön az internetre.
Keleti Györgyi ellen az olasz hatóságok kezdtek el nyomozni, annak a gyanújával, hogy nem csak lányokat futtatott Olaszországban, de maga is árulta a testét.


„Én is kijárok, egy hetet kint töltök, két hétig itthon vagyok. Az alatt megkeresek nagyjából egymillió forintot" - idézte a bíró Györgyi szavait, aki az explaymate Laky Zsuzsit is megemlítette. „Majd én is azt mondom, amit a Laky Zsuzsi szokott, hogy elmegyek nyaralni” - hangzott el az egyik beszélgetésben. Egy másikból az is
kiderült, hogy volt olyan időszak, amikor egymilliónál is többet keresett. "Hét-nyolc évvel ezelőtt két és félmilliót hoztam haza tíz nap alatt.” Felolvasta a bíró azt a lehallgatott beszélgetést is, amelyben Keleti Györgyi arról értekezik valamelyik barátnőjével, hogy milyen fotókat kellene feltenni az egyik, prostitúcióval foglalkozó internetes oldalra."Olyan képet akarok felrakni, amin nem látszik a tetoválásom. De az arcom nem takarom ki." - mondta az egyik hangfelvételen a vádlott, aki elárulta magát akkor is, amikor valakinek cáfolta a pletykát, miszerint Magyarországon pénzért szerez örömöt férfiaknak. A tegnapi tárgyaláson újabb tanú vallotta, hogy napi száz eurót kellett fizetnie azért, mert Keleti Györgyi segített neki a lakásszerzésben és abban, hogy hirdetése felkerüljön az internetre.
Keleti Györgyi ellen az olasz hatóságok kezdtek el nyomozni, annak a gyanújával, hogy nem csak lányokat futtatott Olaszországban, de maga is árulta a testét.
