A nyomozati adatok szerint az elkövetők a kazincbarcikai állomást elhagyva telepedtek a 19 éves fiatalember mellé egy vonatfülkében, az Ózd-Miskolc között közlekedő vasúti járaton. Beszédbe elegyedtek a sértettel, majd a telefonját akarták kölcsönkérni „egy hívásra”, utána pedig már pénzt is követeltek tőle. A rablók végül a sértett mindkét karját lefogva, annak ezüst nyakláncával távoztak, de előtte megfenyegették, hogy retorziók érik, amennyiben feljelentést tesz. A fiatalember azonban értesítette a rendőrséget, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozói pedig rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, büntetett előéletű L. N. 22 éves sajókazai, illetve a még büntetlen L. J. 23 éves kazincbarcikai illetőségű férfit.
- A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kezdeményezte a gyanúsítottak gyorsított eljárásban történő felelősségre vonását, melynek eredményeként a taláros testület 4,5, illetve 3 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat - tudatta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.