Ugrás a tartalomra

Játszóteret avattak Komlóstetőn

Létrehozva
Komlóstetőn a Szeder utcai Óvoda melletti területen az Európai Unió szabványainak is megfelelő játszóteret vehettek birtokba csütörtökön délután az ott élő gyerekek, és az oktatási intézmény növendékei.
komlos_ovi.jpg

Fotók itt

Az új játszóteret a legkisebbek saját nyár, és vakációidéző műsorukkal avatták fel, melynek keretein belül lufi eregetésre is sor került az intézmény udvarán. A különböző csoportok égnek eresztették saját színű léggömbjeiket.
Zámbó Tiborné önkormányzati képviselő az esemény kapcsán elmondta: a nemrégiben elkészült uniós szabványoknak is megfelelő játszótér, már régi vágya a helyieknek, hiszen nem csak az óvoda diákjai, hanem a környéken élő gyerekek is használhatják majd. A játékpark kapcsán a közeli járdaszakaszt is lebetonozták, így az eddigiekben kavicsos területen már könnyebben tudnak bringázni a fiatalok. A beruházás 13 millió forintból jött létre, amiben a közvilágítás is felújításra került. Szihalmi Péter képviselőjelölt az eseményen ígéretet tett a park későbbiekben való továbbfejlesztésére is.

Az új szabadtéri játszóteret a fiatalok hamar birtokba vették, és a szemerkélő eső sem gátolta meg őket abban, hogy a modern játékelemekkel megismerkedjenek. A park egyébként készség és mozgásfejlesztő elemeket is tartalmaz, amik a legkisebbekkel több sportágat is megszerettethetnek.

Vajtó László