
Idén október 4-10. között zajlanak a programsorozat rendezvényei, melyek kiemelt témája: „Könyvtárak az olvasásért: olvas a család!”. Célunk, hogy minél több oldalról mutassuk be a könyvtár adta lehetőségeket; hiszen az olvasáskultúra fejlesztése mellett a tanulásban és a szabadidő aktív eltöltésében is hasznos segítséget nyújthatunk - tudatta Szabóné Lenkefi Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár programszervezője.
Mint mondta, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 65 településen készülnek a könyvtárak erre az időszakra. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, - amelynek feladata a megyei szintű programkoordináció is, - számos színes programmal várja jelenlegi és jövőben olvasóit. Kiemelt esemény lesz október 10-én a Könyves vasárnap, amikor a könyvtárak rendkívüli nyitva tartással, és számtalan meglepetéssel várják a látogatókat.
Felhívás!
KépRegény Pályázat középiskolások részéreRajzold meg kedvenc regényed legérdekesebb részletének képregény-változatát!(tetszőleges technikával, maximum 20 képkockában) A pályaművek beérkezésének határideje: 2010. október 5.A munkákon kérjük feltüntetni a pályázó nevét, iskoláját,
az irodalmi mű címét.
Eredményhirdetés és a legjobb alkotásokból rendezett kiállítás megnyitója: október 10-én, vasárnap 13 óra 30-kor azelőadóterembenFelhívás!
Ki mit tud? Játék a zene világnapja alkalmából a család minden tagjánakA feladatlapokat keresse a könyvtárban és honlapunkon! Beérkezési határidő: 2010. október 8., péntek 12 óraA helyes megfejtők között ajándékokat sorsolunk ki október 8-án, pénteken 17 órakor.
A díjakat átadja: Kassai István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
Felhívás!
Megyénk a moziban Játékos kérdések a család minden tagjának filmekről,színészekről és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéről. A feladatlapokat keresse a könyvtárban és honlapunkon!A megoldások leadása és ajándéksorsolás: október 4-én, hétfőn 16 óra 30 perckor a Memento mozi című könyvbemutatóján az előadóteremben
Felhívás!
Olvasni jó A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárkönyvgyűjtő akciót hirdet. A gyűjtésben résztvevőket az Országos Családi KönyvtáriNapok ideje alatt, 2010. október 4. és 10. között várjuk a könyvtár földszintjén, ahol leadhatják a megunt, de mégjó állapotban lévő felnőtteknek és gyerekeknek szóló
könyveiket.
A könyveket 2010. október 12-én, kedden 10 órakor a gyermekkönyvtárban, a Babusgató klub foglalkozása előttadjuk át a miskolci anyaotthonok képviselőinek.„Du jú beszél valamilyen idegen nyelven?”
Játékos feladatok a család minden tagjának A feladatlapokat keresse a könyvtárban és honlapunkon! Beérkezési határidő: 2010. október 9., szombat 16 óra A helyes megfejtők között ajándékokat sorsolunk kioktóber 10-én, a Könyves vasárnapon 13 óra 30-tól.
„Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjaik teremtének…”
200 éve született Erkel Ferenc zeneszerző, karmester, zongoraművész Himnusztörténeti kiállítás Kovrig Nagy Ádám muzeológusgyűjteményéből Megtekinthető: október 16-igHelyszín: földszinti aula
Október 1., péntek 16 óra 30
Erkel Ferenc zeneszerzői életműve
Sziklavári Károly zenetörténész előadása Helyszín: előadóterem
Október 4., hétfő 16 óra 30 Memento mozi
Béres Beáta könyvbemutatója
Közreműködik: Kozma Károly, a Művészeti Szakszerve-zetek Szövetségefőtitkára és Mészáros Nóra zongoraművész Helyszín: előadóteremOktóber 5., kedd 14 óra
Írók, költők a családokért„
Szerintem senki se maradjon otthon kedd délután” Vendégünk Kiss Ottó József Attila-díjas író, költőHelyszín: előadóterem Október 6., szerda 17 óra
Tüzes borok, pajzán mesék Bogácsról
Kalandozás megyénk irodalmában – borkóstolással Vendégünk: Kovács Sándorné, Manci néni népművész,palóc mesemondó és Hajdu Imre író, újságíró Helyszín: előadóteremOktóber 7., csütörtök 14 óra
A mesék szárnyán
A Lábita Színház előadása Előadó: Csernik Szende székely lábbábművészHelyszín: előadóterem Október 7., csütörtök 15 óraBrit kulturális vetélkedő középiskolások részére
Helyszín: nyelvi részleg
Október 7., csütörtök 18 óraA Biblia a családról Dr. Reisinger János irodalomtörténész előadásaHelyszín: előadóterem
Október 8., péntek 14 óra
Családi verses délután Vendégünk: Lackfi János József Attila-díjas költő
Helyszín: előadóterem
Október 8. péntek 16 óra 30
Erkel és a színház EmlékkiállításMegtekinthető: december 2-ig Helyszín: 1. emeleti olvasótér
Október 8., péntek 17 óra
Ajándéksorsolás a Ki mit tud? című zenei játékunk résztvevői között
A díjakat átadja: Kassai István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
Október 8., péntek 17 óra
Erkel-művek zongorán Előadja: Kassai István Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
Helyszín: előadóterem
Október 10., vasárnap 10-12 óra 30
Óz és barátai a könyvtárba vezetnek… Játékos vetélkedő az egész családnakMókamesterek a Pécsi Sándor Guruló Színház művészei Helyszín: a megyei könyvtár egész épülete
Október 10., vasárnap 10-13 óra
Mesés bütykölde Kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknakA játszóházat vezeti: Herczeg Mária Helyszín: gyermekkönyvtár
Október 10., vasárnap 10-16 óra
Ingyenes internet-használat Ezen a napon minden beiratkozott, regisztrált olvasónkingyen internetezhet (maximum 1 óra időtartamban) Helyszín: földszinti tájoló
Október 10., vasárnap 13 óra 30
A megyei levelezős műveltségi játék eredményhirdetése és az Olvasók királynője és királya cím ünnepélyes átadása
Helyszín: előadóterem
Október 10., vasárnap 13 óra 30
„Kortalan könyvtár” legidősebb és legfiatalabb olvasónk köszöntéseA KépRegény pályázat eredményhirdetése és a legjobb alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójaHelyszín: előadóterem
Október 10., vasárnap 15 óra
Szüreti-Kolompos-mulatság A Kolompos együttes koncertje
Helyszín: 1. emeleti olvasótér
Október 12., kedd 10 óra
Õszbúcsúztató - kicsiknek Babusgató klub a Kincs-Õ Gyermekház munkatársai vezetésével
Helyszín: gyermekkönyvtár