Ugrás a tartalomra

Balhés autós üldözés

Létrehozva
Egy vélt vagy valós sérelem miatt kialakult perpatvarból lett végül bántalmazás, autós üldözés, baseballütős támadás, ittas vezetés. Gyakorlatilag az összes, az ügyben érintettel szemben indult valamilyen rendőrségi eljárás, tájékoztatta közleményben a MiNap Online-t Dobi Tamás a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A történet a napokban késő este kezdődött, amikor az egyik újcsanálosi szórakozóhelyen egy fiatal pár férfi tagját szó szerint kiütötték, majd az elkövető haza indult. A sértett ittas barátnője autóba ült, hogy megtorolja a kedvesét ért sérelmeket. A lány kétszer is megpróbálta elütni a támadót, aki kerítésekre ugrált, hogy megmenekülhessen. Az autós üldözést végül és úgymond egy közintézmény kapuja állított meg, mivel a sofőr neki hajtott annak. Ezek után a lány visszament a szórakozóhelyre, míg a menekülő munícióért indult haza.
Az autóval üldözött támadó egy baseball ütővel tért vissza a balhé kiinduló pontjára, ahol a fából készült alkalmatossággal beverte annak a járműnek a szélvédőjét, ami elől korábban menekülnie kellett.

Az időközben megindult rendőrségi eljárások során az intézkedő rendőröknek feltűnt a településen csalinkázó autó, mint kiderült a járművet az a férfi vezette, akit a perpatvar legelején megtámadtak. A férfi ellenőrzése során azonban fény derült arra, hogy ittasan ült a volán mögé, ráadásul eltiltás hatása alatt vezetett, így őt szabálysértési őrizetbe vette a Szerencsi Rendőrkapitányság.

Az ügyben a Szerencsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti és Bűnügyi Osztályai folytatnak az eljárásokat. A támadóval szemben, aki később menekülésre kényszerült két rendbeli garázdaság, az üldöző nővel szemben közúti veszélyeztetés bűntette és ittas vezetés miatt indult eljárás, és harmadsorban a kiütött sértettel szemben pedig szabálysértési eljárás indult. A Szerencsi Rendőrkapitányság az ügyet gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítással tervezi befejezni.