
Az MVK Zrt. október 1-jétől – egyelőre teszt jelleggel - az országban egyedülálló módon átszállópontokat hirdet a helyi közlekedésben. A rendszer lényege, hogy a járművezetők a lentebb felsorolt kijelölt közös megállóhelyen átszállást biztosítanak egyik járatról a másikra, amennyiben azok együtt, vagy egymáshoz közel érkeznek a megállóhelyre. Így az érintett utasok előre felkészülhetnek az átszállásra. Az átszállás lehetőségére a járművezető minden esetben felhívja az utasok figyelmét. A rendszert egy hónapig tesztelik, addig igyekeznek kiküszöbölni az esetleges hibákat.
Ebben az időszakban kérik az utaso k türelmét, és várják jobbító szándékú észrevételeiket. A meghatározott megállóhelyekre egyszerre, vagy közel egyszerre érkező járatokról tehát az utasok gond nélkül át tudnak szállni. Az elől haladó jármű vezetője figyeli, hogy mögötte érkezik e olyan járat, amelyre átszállást kell biztosítania. Ha igen, akkor megvárja a mögötte a haladó járművet, így az utasok átszállhatnak egyik járműről a másikra. Az átszállópontokra a megállóhelyeken kihelyezett tábla, és a járművezető is felhívja a figyelmet. Természetesen az átszállópontok meghirdetésre kerülnek az MVK honlapján és a sajtóban is, illetve később a menetrendben, illetve a vonalhálózati térképeken is jelölni fogják.
Az átszállópontok:
| Megállóhelyek | Érintett végállomások |
| Avas vk. | Repülőtér |
| Bölcs u. | Búza tér |
| Bulgárföld | Újgyőri Főtér |
| Hejőcsabai Vr. | Tiszai Pu. |
| Ifjúság u. | |
| Népkert | |
| Petneházy bérházak | |
| Repülőtér | |
| Selyemrét | |
| Szemere u. | |
| Szinvapark | |
| Tapolcai elág | |
| Újgyőri piac | |
| Vasgyári temető | |
| Vízügyi Igazgatóság | |
| Vologda vr. | |
| Vörösmarty M. u. | |
| Ez a járat | ebbe az irányba | ebben a megállóban | az alábbi járatokat várja meg. |
| 1, 1A | Tiszai pu. felé | Bölcs u. | 5, 15, 69 |
| Tiszai pu. felé | Bulgárföld | 6 | |
| Tiszai pu. felé | Újgyőri piac | 16 | |
| Tiszai pu. felé | Vologda vr. | 34 | |
| 1A | Felső-Majláth felé | Selyemrét | 21, 21A |
| 2 | Tapolca felé | Búza tér | 3, 4, 7 |
| Tapolca felé | Népkert | 14, 14H, 22, 44 | |
| 3 | Szirma felé | Vízügyi Igazgatóság | 4, 21, 21A, 31 |
| 3A | Martin-kertváros felé | Vízügyi Igazgatóság | 4, 21, 21A, 31 |
| 4 | Görömböly felé | Hejőcsabai vr. | 14, 14H |
| 5 | Lillafüred felé | Bölcs u. | 1, 1A |
| 6 | Pereces felé | Bulgárföld | 1, 1A |
| Pereces felé | Újgyőri főtér | 21, 21A | |
| 8 | Tiszai pu. felé | Repülőtér vá. | 12, 14, 14H, 24 |
| 9 | Tokaji F. u. felé | Újgyőri főtér | 21, 21A |
| 12 | Repülőtér felé | Vörösmarty M. u. | 2, 22, 35, 35E, 38, 44 |
| Repülőtér felé | Szemere u. | 21, 21A, 33 | |
| Szemere u. felé | Repülőtér vá. | 8 | |
| 14, 14H | Repülőtér felé | Hejőcsabai Vr. | 4 |
| Repülőtér felé | Tapolcai elág | 32 | |
| Repülőtér felé | Népkert | 2, 22, 35, 35E, 38, 44 | |
| Hejőcsaba felé | Tapolcai elág. | 32 | |
| Hejőcsaba felé | Repülőtér | 8 | |
| 15 | Ómassa felé | Bölcs u. | 1, 1A |
| 16 | Bányaüzem felé | Újgyőri piac | 1, 1A |
| 19 | Komlóstető felé | Újgyőri főtér | 21, 21A |
| 21, 21A | Szondi Gy. u. felé | Vízügyi Igazgatóság | 3, 4, 31 |
| Újgyőri főtér felé | Vízügyi Igazgatóság | 3A | |
| Szondi Gy. u. felé | Selyemrét | 1A, 31 | |
| 22 | Egyetemváros felé | Tapolcai elág. | 32 |
| 24 | Repülőtér felé | Szinvapark | 3A, 32 |
| Szinvapark felé | Repülőtér vá. | 8 | |
| 29 | Avas kilátó felé | Vasgyári temető | 9, 19, 21, 67, 68 |
| 31 | Tiszai pu. felé | Vízügyi Igazgatóság | 3, 4, 21, 21A |
| Egyetemváros felé | Petneházy bérházak | 2, 14, 14H, 22 | |
| Egyetemváros felé | Avas vk. | 29, 32 | |
| Tiszai pu. felé | Ifjúság u. | 35, 35E | |
| Egyetemváros felé | Selyemrét | 21, 21A | |
| 32 | Avas kilátó felé | Tapolcai elág. | 14, 14H, 22, 44 |
| Gömöri pu. felé | Tapolcai elág. | 14, 14H, 22, 44 | |
| 34 | Bodótető felé | Vologda vr. | 1, 1A |
| 35, 35E | Centrum felé | Ifjúság u. | 31 |
| 67 | Komlóstető felé | Újgyőri főtér | 21, 21A |
| 68 | Bükkszentlászló felé | Újgyőri főtér | 21, 21A |
| 69 | Berekalja felé | Bölcs u. | 1, 1A |