Ugrás a tartalomra

A hagyma fővárosába megy a DVTK

Létrehozva
Vasárnap 15:00 órától Makón, a főként a hungarikumnak számító makói hagyma révén ismert városban vendégszerepel a DVTK. A csongrádi város csapata most a tabella közepén található, de pár évvel ezelőtt egyszer már "megtréfálta" a Diósgyőrt.
Vasárnapi ellenfelünket, a Makói Futball Clubot 1989-ben alapították. A 24 ezres csongrádi település csapata a megyei I. osztály, majd az NB III. megnyerése után 2005-ben jutott fel először az NB II-be. Itt a legnagyobb sikerük egy harmadik hely volt. A tavalyi bajnokságot az NB II. hetedik helyén zárták. A csapat házi gólkirálya - a jelenleg a Szolnokban futballozó - Ngalle Joseph volt  a 20 mérkőzésen elért 10 találatával.

A két klub eddig 2 alkalommal találkozott egymással Makón. Az első összecsapásunk 2001. június 3-án volt. Csapatunk ebben az időben a Borsod Volánnal egyesülve az NB II. Tisza csoportjában szerepelt, ami akkor a harmadosztálynak felelt meg. Kulcsár Sándor vezetőedző a Roza - Simon, Kundrák, Farkas A., Takács (Tóth D.) - Nyeste (Lója), Szaniszló, Vitelki, Simkó, Dobos - Lehoczki (Szakszon) összeállításban küldte pályára a csapatunkat Makón. Mivel gólt egyik együttesnek sem sikerült szereznie, 0-0-ás döntetlennel zárult a találkozónk.

A következő makói fellépésünkre 2008. 09. 24-én került sor a Magyar Kupa 16 közé jutásért vívott párharcban. Vágó Attila együttese minimális különbségű vereséget szenvedett és kiesett a további küzdelmekből.

dvtk.eu