A választóknak köszönhetően 14 körzetben tudott a párt jelöltet állítani, ezért a választójogi törvény értelmében lehetőségük van arra, hogy képviselni tudják választóik akaratát, és saját programjukat Miskolc Megyei Jogú Város képviselőtestületében. A Lehet Más a Politika korábban sem foglalkozott az esélyek latolgatásával, mások esélyeinek mérlegelésével, hiszen tavasszal sem bíztak ellenfeleik bejutásukban. A párt bebizonyította: lehet csodát tenni, lehet értelmesen és felelősséggel politizálni Magyarországon. Az LMP felelős programmal és politikával rendelkezik, ezért bízunak a választók józanságában, és a tiszta versenyben.
Lehet Más Miskolc
Létrehozva
Választás 2014Politika
A Lehet Más a Politika miskolci helyi csoportja közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amiben szeretné megköszönni választóinak, szimpatizánsainak és támogatóinak az ajánlócédula gyűjtés során nyújtott támogatást, a kampány során tapasztalt pozitív visszajelzéseket.