Ugrás a tartalomra

Az első vereség

Létrehozva
Úgy tartja a mondás, hogy minden sorozat megszakad egyszer. Ez az esetek túlnyomó többségében igazolódik is, hiszen nem lehet mindig csak nyerni, illetve veszíteni. A megállapítás valóságtartalmát a hét végén a DKC-Miskolc-MIVÍZ férfi NB I B-ben szereplő kézilabdásai igazolták.
A miskolciak remekül kezdték a bajnokságot, ugyanis három találkozóból mind a hármat hozták! Teljesen jogos és megalapozott volt a bizakodás, amellyel útra keltek, hogy fellépésük következő állomáshelyéről is két bajnoki ponttal a tarsolyukban térjenek haza. Ráadásul a Balassagyarmat nem is tartozik a verhetetlen kategóriába, így a csapat szurkolói nyugodtan várták az összecsapást.

Nos, kiábrándulás és csalódás lett az osztályrészük. Az első félidőben még semmilyen jel nem utalt arra, hogy ebből akár gond is lehet, hiszen a vendégek folyamatosan őrizték 2-3 gólos előnyüket. A szünetben is úgy mehettek az öltözőbe, hogy 11-9-es miskolci vezetést mutatott az eredményjelző.
A baj a második félidőben következett be, amikor szinte túlcsordult az önbizalom néhány játékosban, és olyan dolgokat akartak megvalósítani, amire semmi szükség sem volt. A nógrádi gárda ráérzett a miskolciak könnyelműsködésére, egyre-másra vezette támadásait, ledolgozta hátrányát, majd sikerült előnyt szereznie. Végül 28-26 arányú gyarmati sikerrel zárult az összecsapás. A DKC játékosai közül Fekete, Kincses, Kocsis és Stéhli bizonyult a legeredményesebbnek, valamennyien 4-4 gólt szereztek. Kár, hogy most ez is kevésnek bizonyult. A miskolciak első vereségüket szenvedték el, szerencse, hogy a java még csak ezután következik!

Kun Attila edző egyébként nem veszítette el hidegvérét, amikor értékelésre kértük. A szakember a következőkben foglalta össze a pályán történteket:
– Az akarásunkkal a legcsekélyebb gond sem volt, kívülről is tökéletesen lehetett érezni, hogy mindenki győzni szeretett volna. A bajt az okozta, hogy a szünet után érthetetlenül görcsössé váltunk. Ez azt eredményezte, hogy több meghatározó játékosunk is elvesztette higgadtságát és ez a teljesítményük rovására ment. Nagy gond nincs, de ez a vereség nem hiányzott.

Doros L.