
Vasárnap az ország nagy részén több órára kisüt a nap, erősen felhős területek inkább csak a Dunántúlon lehetnek, csapadék sehol sem valószínű. A délelőtti órákra a köd várhatóan mindenütt megszűnik. Napközben a Kisalföldön megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél. Éjszaka északkeleten néhol sűrű ködfoltok képződhetnek, illetve az Északi-középhegység és a Nyírség térségében talajmenti fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Késő este 8, 13 fok várható.
A távolabbi kilátásokat tekintve, a hét elején még többnyire napos idő várható a középső országrészben több felhővel, majd kedden délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és az időszak közepén elsősorban a Dunántúlon valószínű sokfelé eső, zápor. Az időszak végén kelet felől csökken a felhőzet, és egyre többfelé kisüt a nap. Fokozatosan gyengül a nappali felmelegedés. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3, 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 15, 20, majd az időszak végén 11, 17 fok között várható.
Orvosmeteorológiailag frontmentes, de hűvös idő várható továbbra is, ezért rétegesen kell öltözködni.