
Bizonyára sokan emlékeznek még a sportág barátai közül, hogy a legutóbbi pontvadászat során a két együttes sokáig fej-fej mellett haladt, és hatalmas csatát vívott a bajnoki aranyéremért. A siker végül a miskolci közlekedésieké lett, de a Nyírbátor elleni csata ősszel és tavasszal egyaránt 9-9-es döntetlennel zárult.
A most folyó bajnokság első három fordulója azt igazolta, hogy mindkét alakulat háza táján történtek változások. A nyírségiek ennek következtében egyszer már kikaptak, van egy döntetlen eredményük is, egy esetben pedig nyertek. A miskolciak két magabiztos győzelemmel kezdtek, utána azonban hazai környezetben váratlan vereséget szenvedtek az ATSK Szeged csapatától. A csorbaköszörülésre most itt a lehetőség, a vasárnap 11 órakor kezdődő összecsapáson mindkét fél javítani szeretne.
- Nagyon nehéz találkozó előtt állunk – fejtegette Fukker Bertalan, a miskolciak szakosztályelnöke. – A tavalyi döntetlen elfogadható eredmény lenne, nagyon sok függ a pillanatnyi formától. Egyetlen kihagyás is végzetes lehet, éppen ezért a héten azt beszéltük a játékosokkal, hogy minden pontra oda kell figyelni!
A Volán a megszokott menetrend szerint készült, a játékosok kedden és csütörtökön is gyakoroltak. Információink szerint a rendkívül fontos és presztízs jellegű összecsapáson a vendégek a Doros Szilárd, Kővári Balázs, Lehoczki Gábor, Licsák Levente kvartettet küldik harcba, természetesen a győzelem reményében.
Doros L.