Ugrás a tartalomra

Rendbontás és igazoltatás a szavazókör előtt

Létrehozva
A Szabolcs megyei Nyíribonyban egy férfi hangoskodott a szavazókör előtt.
A helyi 001-es szavazókörhöz 12.05 körül két személy érkezett, azzal, hogy most értesültek róla, hogy lakásukba két személy van bejelentve. A szavazó bizottságból egy személy tartózkodott kint, P.-né Sz. V., később még kiment N. M. A hangoskodásra követte őket a Választási Bizottság elnöke és felszólította, hogy vagy szavazzanak, vagy távozzanak. Ennek a kérésnek többszöri felszólításra sem tettek eleget, fenyegetőztek és visszakérdeztek, hogy ki maga.
Az elnök ezt követően értesítette a Rendőrség járőrszolgálatát. 15 perc elteltével csendesen visszajöttek szavazni. Néhány perc elteltével megérkezett 2 járőr, akik megtették a szükséges intézkedést, igazoltatás után felszólították a két személyt a rendbontás megszüntetésére.