Ugrás a tartalomra

Többre számítottak

Létrehozva
A Kis-avason várja a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület (SZEME) a helyhatósági választások eredményeit. Hircsu Ákos jelen állás szerint a negyedik helyen végez a polgármesteri székért vívott küzdelemben, és egyetlen képviselője sem lesz a közgyűlésben az egyesületnek.
valasztas-szeme.jpg
A Szemléletváltást Miskolcon Egyesület képviselőjelöltjei a Kis-avason gyűltek össze, ahol hat órától várják a szimpatizánsokat – és természetesen az eredményeket. A csalódottság érezhető, de ettől függetlenül baráti hangulatban telik az este. Ottjártunkkor Hircsu Ákos, a SZEME polgármesterjelöltje éppen köszönőbeszédet mondott az egyesület jelöltjeinek, pártolóinak az áldozatos munkáért. Hollósy András, az egyesület sajtófőnöke portálunknak elmondta, bármi lesz a választás vége, folytatják a megkezdett munkát: „Szűk egyéves múlttal az is szép eredmény, hogy mind a húsz körzetben tudtunk képviselőjelöltet állítani, és polgármesterjelöltet is indíthattunk. A nap minimális célja az volt, hogy legyen képviselőnk a közgyűlésben.”

Fotók itt!