Az utóbbi időben megszaporodtak az alkalmi lopások a komáromi hipermarketben. Elég volt pár másodperc, míg a vásárlók nem figyeltek a bevásárlókocsiban hagyott értékeikre és a táskáknak már hűlt helyét találták. A bevásárlóközpont vezetése és a Komáromi Rendőrkapitányság is megelégelte a bolti szarkák ténykedését, ezért nyomozók a biztonsági szolgálattal együttműködve „üzent hadat” a tolvajoknak. A közös akciónak gyorsan meg lett az eredménye. Pénteken a biztonsági szolgálat gyanúsan viselkedő párról értesítette a rendőrséget. A fiatal nő és férfi többször járt már az üzletben, ráadásul azokon a napokon szinte mindig történt a fentiekhez hasonló eset, így mikor pénteken ismét megjelentek, figyelni kezdték őket. Ekkor már civil ruhás nyomozók is elvegyültek a vásárlók között, így tetten tudták érni a tolvajokat. A szlovák párt a Komáromi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezésükre szombaton a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Előzetesben a bolti szarkák
Létrehozva
BulvárBelföldBűnügy
Több tízezer forint készpénz volt abban a női pénztárcában, melyet pénteken loptak el egy komáromi bevásárló kocsiban hagyott táskából. A biztonsági őrök éberségének és a komáromi rendőrök gyorsaságának köszönhetően az elkövetőket még az üzletben lefülelték és a tulajdonos visszakapta értékét.