Ugrás a tartalomra

Előzetesben a kábítószerhálózat „egyik irányítója”

Létrehozva
L. Veronikát a rendőrség augusztus 11-én kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsította meg. A 24 éves téti nő szeptember 07-én „szakította meg” előzetes letartóztatását. Szabadlábon tartózkodása alatt ő és a hozzá tartozó bűnelkövetői kör tovább folytatta kábítószer tartási és terjesztési tevékenységét. Október elsejéig.
Pénteken ugyanis két helyszínen, szinte ugyanazon időben hajtottak végre összehangolt rendőrségi akciót a megyei felderítők, a bűnügyi osztály a Marcal Beavatkozó Alosztály munkatársaival együtt. A gondosan megtervezett rajtaütés az M1-es autópálya Tata és Tatabánya közötti szakaszán történt. A rendőrök ellenőrzés alá vontak egy Volvo S 40-es személygépkocsit. Két férfi utasa a 36 éves oroszlányi V. Zoltán és társa a 30 éves tatabányai V. Viktor autójuk hátsó csomagtartójába, három fecskendőbe csomagolt „PIKÓ” kábítószert szállított. A Szlovákiából Magyarországra importált kábítószer piaci értéke a félmillió forintot meghaladja.

A nyomozás adatai és a gyanúsítottak beismerő vallomása egyértelművé tette, hogy a Volvóban lefoglalt PIKÓ-t a dílerek L. Veronikától és B. Károlytól vásárolták. A Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom megyét behálózó „kereskedők” nagyon körültekintően szervezték meg az „anyag” átadását és átvételét. Általában mellőzték a közvetlen találkozást, ezzel elkerülve az azonnali tettenérés lehetőségét. Feltételezető, hogy az injekciós tűkbe tárolt angyalpor is egy erdő széli földút, illegálisan lepakolt, csorba szemetese alá volt rejtve, ezzel álcázva az avatatlan tekintetek elől.
A rendőri akció a győri hálózat több éves működését „zavarta” meg. B. Károly 10-15 „dolgozót” gyűjtött maga köré. Mint a „hálózat” vezetője, egy köztudottan erőszakos személyiségjegyekkel megáldott ember volt, aki „katonáit” pszichés és fizikai ráhatással győzte meg a nem mindennapi feladatok elvégzéséről. Õt a rendőrök a börtönbe vitték, mivel több körözése mellett jogerős szabadságvesztését is elfelejtette megkezdeni. Barátnőjét L. Veronikát a rendőrök őrizetbe vették, a bíróság a mai napon előzetes letartóztatását rendelte el kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt.
A gyanúsítottak, s a holdudvarukba tartozók mindnyájan „anyagfogyasztók” voltak. Közülük két nőt s egy férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. Büntetési tételként kábítószer tartás miatt öt évig, míg terjesztésért 2-8 évig, jelentős mennyigés esetében pedig akár életfogytiglan terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.