Ugrás a tartalomra

Hatvan napi elzárás kétharmad köbméternyi fáért

Létrehozva
Egy mezőkövesdi férfi két fiatalkorú társával juharfát lopott. A biciklin fát szállító személyeket a rendőrök intézkedés alá vonták, majd előállították.
Szeptember 27-én a mezőkövesdi vasúti kisállomás Szentistván felőli részén lévő fasorból egy 38 éves helyi férfi, két fiatalkorú 15 és 16 éves társával a tulajdonos engedélye nélkül juharfát tulajdonított el. A személyeket Mezőkövesd belterületén a járőrök igazoltatták, majd előállították.

Mindhárman azzal védekeztek, hogy ők a már korábban mások által kitermelt fát gyűjtötték csak össze saját céljaikra, igaz ehhez nem rendelkeztek a tulajdonos engedélyével.
Az eljárás alá vont személyeket a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vette, majd gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében bíróság elé állította. Az ezt követően megtartott tárgyalás eredményeként az eljáró helyi bíróság a már visszaesőnek számító - felnőttkorú elkövetőt 60 napi, míg két fiatalkorú társát négy-négynapi elzárással sújtotta, egyben kezdeményezte a fiatalkorú személyek védelembe vételét.