Egy miskolci autóbuszon október 4-én délben a helyi közforgalmi vállalat jegyellenőre napi munkáját végezte, melynek során egy 63 éves miskolci férfi tettleg bántalmazta őt. A revízióval egyet nem értő utas az ellenőr bal csuklóját megpróbálta kicsavarni, majd ezt követően torkát megszorította és ökölbe szorított kezével megpróbálta megütni. A támadó ezt követően az Avasi városrészben a buszról leszállva a helyszínről eltávozott, de az időközben értesített rendőrjárőrök a megállótól nem messze elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították.
Október 4-én 18.35 órakor a 35. sz főúton Tiszaújváros felől Sajószöged irányába tartó menetrendszerinti helyközi járaton három férfi az indulást követően - elmondásuk szerint, mert az egyikük kezében tartott pálinkásüveg egy kanyarban eltörött - folyamatosan veréssel fenyegették a vezetőt. A bejelentés alapján helyszínre kiérkező járőrök a 79 és 36 éves nagycsécsi, valamint a 40 éves kesznyéteni randalírozót a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították.
Az elkövetőkkel szemben - bűnügyi őrizetbe vételük elrendelése mellett - a Miskolci-, valamint a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.