A Barátok közt egy régóta futó sorozat, ahol a stáb összeérett és komoly színvonalat képvisel, amit az emberek el is várnak estéről estére, hiszen sokaknak ez jelent igazi kikapcsolódást.

Mielőtt bekerültél a sorozatba, láthatott téged a közönség valahol?
- Természetesen láthatott a közönség, hiszen kicsi korom óta foglalkozom már színészettel, évek óta játszom a Győri Nemzeti Színházban. Már gyerekkoromban is a színész szakmával szerettem volna foglalkozni, szerepeltem is akkor néhány reklámfilmben, de ezek nem voltak a hazai közönség számára annyira publikusak, szerintem sokan nem is emlékeznek rájuk. Én Győrben élek és ott is játszom, az ottani közönség láthatott már a Valahol Európában című darabban, vagy esetleg a Nyomorultakban, amiben Cosette szerepét játszhattam el.
Mennyivel másabb a színpad után a Mátyás király tér mindennapjaiba belecsöppenni?
- Mindenféle szempontból másabb a sorozatban játszani, mint a színházban, hiszen itt még a gesztusok sem ugyanolyanok. Nem kell akkora mozdulatokat tenni, mint egy darabban. Kicsit talán olyan érzés, mint a valódi élet, hiszen a karakterek és a történet is inkább azt ábrázolja. Nehezebb viszont, ugyanis amíg egy előadásra egy szöveget és jelenetet kellett megtanulni, itt jelenetről jelenetre új szöveggel, új helyzetekkel kell megbirkózni, de nagy előny, hogy ha valamit elrontok, akkor újra tudjuk venni. Nemrégiben lezajlott a sorozatban egy szereplőválogatás, ahová tudomásom szerint rengetegen jelentkeztek.
Te hogyan kerültél bele a „Barátok” életébe?
- Ez egy elég érdekes történet, mert én nem jelentkeztem erre a válogatásra, hanem a keresztanyámat kísértem el, aki színésznő, és szeretett volna bekerülni a történetbe. Ezen a válogatáson kérdezték meg, hogy nincs e kedvem nekem is megpróbálni, és ezek szerint annyira megtetszettem a felvételi bizottságnak, hogy lehetőséget szavaztak nekem.
A filmbéli karaktered: Hanna egy makrancos, lázadó tini, aki csak a haverjaival és a gördeszkájával hajlandó foglalkozni. Az életben te hasonlítasz rá? Van esetleg olyan karakter, akit szívesen eljátszottál volna az előzőekben?
- Nem, most már abszolút nem, de volt olyan időszakom, amikor bírtunk közös vonásokkal. Én Hannánál sokkal nőiesebb vagyok, és más értékrenddel is rendelkezem, mint amit filmbéli karakterem képvisel, viszont nagyon szeretem őt játszani, hiszen ő nem mindig egy pozitív karakter a történetben, és így izgalmas dolog a bőrébe bújni. Hogy a második kérdésre is válaszoljak, talán Noémi karaktere volt az, amit szívesen eljátszottam volna még.
Mennyire fogadott be téged a stáb, hogy érzed magad közöttük?
- Sokan mondják, hogy ez egy nagycsalád, és ez így igaz, hiszen hamar elfogadtak és megkedveltek, ami kölcsönös természetesen. Jól érzem magam a forgatásokon, az első két hét volt csak furcsa, mert nehéz volt hozzászokni azokhoz az emberekhez, akiket eddig csak a tévéből láttam, most pedig bármikor beszélgethetek velük.
Vajtó László

Mielőtt bekerültél a sorozatba, láthatott téged a közönség valahol?
- Természetesen láthatott a közönség, hiszen kicsi korom óta foglalkozom már színészettel, évek óta játszom a Győri Nemzeti Színházban. Már gyerekkoromban is a színész szakmával szerettem volna foglalkozni, szerepeltem is akkor néhány reklámfilmben, de ezek nem voltak a hazai közönség számára annyira publikusak, szerintem sokan nem is emlékeznek rájuk. Én Győrben élek és ott is játszom, az ottani közönség láthatott már a Valahol Európában című darabban, vagy esetleg a Nyomorultakban, amiben Cosette szerepét játszhattam el.
Mennyivel másabb a színpad után a Mátyás király tér mindennapjaiba belecsöppenni?- Mindenféle szempontból másabb a sorozatban játszani, mint a színházban, hiszen itt még a gesztusok sem ugyanolyanok. Nem kell akkora mozdulatokat tenni, mint egy darabban. Kicsit talán olyan érzés, mint a valódi élet, hiszen a karakterek és a történet is inkább azt ábrázolja. Nehezebb viszont, ugyanis amíg egy előadásra egy szöveget és jelenetet kellett megtanulni, itt jelenetről jelenetre új szöveggel, új helyzetekkel kell megbirkózni, de nagy előny, hogy ha valamit elrontok, akkor újra tudjuk venni. Nemrégiben lezajlott a sorozatban egy szereplőválogatás, ahová tudomásom szerint rengetegen jelentkeztek.
Te hogyan kerültél bele a „Barátok” életébe?
- Ez egy elég érdekes történet, mert én nem jelentkeztem erre a válogatásra, hanem a keresztanyámat kísértem el, aki színésznő, és szeretett volna bekerülni a történetbe. Ezen a válogatáson kérdezték meg, hogy nincs e kedvem nekem is megpróbálni, és ezek szerint annyira megtetszettem a felvételi bizottságnak, hogy lehetőséget szavaztak nekem.
A filmbéli karaktered: Hanna egy makrancos, lázadó tini, aki csak a haverjaival és a gördeszkájával hajlandó foglalkozni. Az életben te hasonlítasz rá? Van esetleg olyan karakter, akit szívesen eljátszottál volna az előzőekben?- Nem, most már abszolút nem, de volt olyan időszakom, amikor bírtunk közös vonásokkal. Én Hannánál sokkal nőiesebb vagyok, és más értékrenddel is rendelkezem, mint amit filmbéli karakterem képvisel, viszont nagyon szeretem őt játszani, hiszen ő nem mindig egy pozitív karakter a történetben, és így izgalmas dolog a bőrébe bújni. Hogy a második kérdésre is válaszoljak, talán Noémi karaktere volt az, amit szívesen eljátszottam volna még.