
Fotók itt
Mint ismeretes, az 1848-49-es szabadságharc bukása után október 6-án, Aradon a császári megtorlás során tizenhárom honvédtiszt életét oltották ki. Ezen a napon állították kivégzőosztag elé Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost is.
A magyar vértanúk kivlgzésének napját egy 2001-es kormányrendelet Nemzeti Gyásznappá nyilvánította. Az aradi mártírok halálának 161. évfordulójára emlékeztek ma, Miskolcon is.

Az első felelős magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos tiszteletére állított emléktáblánál gyűltek össze az ünneplők. A Himnusz után az emléktáblánál koszorút helyeztek el: dr. Kriza Ákos polgármester és az önkormányzat képviselői, Zsiga Marcell országgyűlési képviselő, a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület, a Nagy Imre Társaság, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének B.-A.-Z. megyei szervezete és a Vitézi Rend B.-A.-Z. megyei törzskapitányságának képviselői.

A megemlékezés a Fráter Kórus kíséretében énekelt Szózattal ért véget.